Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Mexikói Nagydíjon a Ferrari 40 éves sztárja 10 másodperces időbüntetést kapott, amit az egyik kerékcseréjénél kellett letöltenie. Lewis Hamilton a verseny során idegesen beszélgetett a mérnökével a csapatrádión, és nem értette, hogy „csaló” ellenfelei miért nem kapnak büntetést

Lewis Hamilton számára a Mexikói Nagydíj sem hozott megváltást, a hétszeres világbajnok csak a 8. helyen végzett, míg csapattársa, Charles Leclerc dobogóra állhatott. A Ferrari 40 éves sztárja ráadásul a verseny elején 10 másodperces büntetést kapott pályaelhagyással történt előnyszerzés miatt.

Lewis Hamilton kőkemény kritikát kapott
Lewis Hamilton Mexikóban sem járt szerencsével
Fotó: JAKUB PORZYCKI / NurPhoto

Lewis Hamilton csalásra panszkodott

A rajtnál többen is – köztük Max Verstappen, Charles Leclerc és Andrea Kimi Antonelli – levágták az első sikánt. A Red Bull négyszeres világbajnoka visszaadta a pozíciót Hamiltonnak, a monacói pedig a későbbi futamgyőztessel, Lando Norrisszal cserélt helyet, és a McLaren mögé sorolt be, a Ferrari pilótája elé. Ezután indult Hamilton kemény rádióbeszélgetése a versenymérnökével, Riccardo Adamival – a motorsport.hu beszámolója szerint ennek részleteit nemrég tárták nyilvánosság elé.

A brit sztár már az első körben arra panaszkodott, hogy csapattársa, Leclerc előtt volt, így nem érti, miért került elé a monacói. 

Ezt követően Hamilton azt kifogásolta, hogy a rajt után rengetegen szereztek előnyt a pályalevágással, és arról érdeklődött, fognak-e majd büntetést kapni az érintettek. 

Lando Norris of McLaren, Lewis Hamilton, Charles Leclerc of Ferrari and Max Verstappen of Red Bull Racing at start of the Formula 1 Grand Prix of Mexico City at Autódromo Hermanos Rodríguez in Mexico City, Mexico on October 26, 2025. (Photo by Jakub Porzycki/NurPhoto) (Photo by Jakub Porzycki / NurPhoto via AFP)
Többen is levágták az első kanyart a rajt után, ám Hamilton riválisait nem büntették meg
Fotó: JAKUB PORZYCKI / NurPhoto

A hatodik körben vívott csata során Hamilton és Verstappen kölcsönösen leszorították egymást az egyes és kettes kanyarban, majd a brit a 4-es kanyart elfékezte, levágta az utat, és holland riválisa elé tért vissza. Ekkor a Ferrari versenyzője azt magyarázta, hogy Verstappen leszorította és eltalálta. „Mit csinálnak azokkal, akik előnyt szereztek az egyesben?” – fakadt ki újra Hamilton a csapatrádióban, majd nagyon ideges lett, miután csak ő kapott 10 másodperces büntetést.

Ez akkora szemétség, ember. Olyan kicsi ott a tapadás, nagyon kicsi a tapadás. Mi van a többiekkel, akik csaltak? Kapott már valaki más büntetést?” 

– kérdezte ingerülten a hétszeres világbajnok, aki az egyik kerékcseréjénél töltötte le a büntetését, így végül lemaradt a dobogóról és csupán a 8. helyen zárta a mexikói futamot.

A verseny után Hamilton „elég durvának” minősítette az FIA döntését, amely szerinte megfosztotta őt a dobogós helyezéstől.

Kapcsolódó cikkek

Továbbra is hódít a Forma-1 a magyar nézők körében
Az igazi Forma–1-rajongó folyamatosan számolja a napokat a vb-futamok között. Nem csoda, hiszen a világbajnoki pontvadászat egyre izgalmasabb: Verstappen újabb címre hajt, de ott vannak a kihívók is! Minden versenyhétvége újabb drámát, taktikai csatát és előzési parádét ígér. A magyar nézők rekordnézettséget produkálnak, és mindenki találgatja, kié lesz a pole, ki viszi a győzelmet. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!