Mivel Oscar Piastri és Lando Norris versenyt fut egymással a világbajnoki címért, elkerülhetetlen, hogy a pályán is csatázzanak egymással, még ha csapattársakról is van szó. A két McLaren az előző Forma-1-es futamon, Szingapúrban is egymásra akadt, a rajt után még össze is értek, amikor Norris agresszíven, de a versenyfelügyelők és a csapat szerint szabályosan elvette Piastritól a 3. helyet, amelyet aztán a verseny végéig megtartott magának, míg az ausztrál negyedikként futott be, ezzel az éllovas Piastrinak 22 pontra csökkent az előnye a pontversenyben a második Norrisszal szemben.

Piastri (hátul) és Norris szeretnék elkerülni az ütközéseket Fotó: JAKUB PORZYCKI / NurPhoto
Piastri rosszul élte meg a történteket, az első körökben folyamatosan panaszkodott a rádión, és felvetette, hogy Norrisnak vissza kellene adnia a pozíciót, de a csapat elutasította ezt a kérést. A versenymérnöke azzal próbálta megnyugtatni a pilótát, hogy majd a futam után megvitatják az esetet.
Norris vállalta a felelősséget
Ez meg is történt, derült ki az Amerikai Nagydíj előtti sajtónapon. Norrist elővették, amiért összeérés árán előzött.
– A csapat engem tett felelőssé a történtekért, amit jogosnak tartok – fedte fel a 25 éves versenyző.
Megvitattuk, ez milyen következményekkel jár rám nézve, és hogyan kerülhetjük el, hogy még valami ennél is rosszabb történjen. Az utolsó dolog, amit szeretnék, hogy olyasmit okozzak, ami miatt ilyen vitákban kelljen részt vennem egy futam után. És persze egy-egy összeéréssel ugyanakkora a kockázata annak, hogy én kiesek, mint az, hogy a másik pilóta, legyen az Oscar, vagy bárki más, akivel harcolok. Ezt nyilvánvalóan szeretném elkerülni.
A McLarennél az egyetlen kikötés a vb-címért folyó harcban, hogy ne ütközzenek a pilótáik, és azt Piastri is megerősítette, hogy nem szeretnék, ha erről szólna a csatájuk. Norris hozzátette:
– A szabály az, hogy nem ütközünk össze egymással. Ez most nem egy baleset volt, valami sokkal kisebb dolog történt. De még azt sem akarjuk, hogy idáig fajuljon az egész, mert ez ilyen helyzeteket szül, és az sosem jó. Mindig is jól működött nálunk, hogy együtt fejlesztjük azt a keretrendszert, amely lehetővé teszi, hogy mi ketten, versenyzőként bízzunk egymásban és a csapatban. Ez sokat közrejátszik abban is, hogy erősebb csapat vagyunk, mint bárki más.
Verstappen így látja a helyzetet a McLarennél
Nem ez volt az első alkalom, hogy a McLaren olyan döntést hozott, amely Piastrinak nem volt ínyére. Emiatt sokakban felmerült a gondolat, hogy az istálló inkább Norrist támogatja. Az austini sajtónapon a pontversenyben harmadik Max Verstappent is megkérdezték, egyetért-e ezzel a felvetéssel.
– Abszolút – válaszolta nevetve. – Igen.
De amikor a Red Bull négyszeres világbajnoka elhagyta a termet, arra utalt, hogy csak viccelődött. Ezt később meg is erősítette, továbbá megjegyezte:
Őszintén szólva, fogalmam sincs, de nem is érdekel. Semmi közöm sincs hozzá. Azt csinálják, amit jónak látnak, és remekül teszik a dolgukat, hiszen rendkívül gyorsak. Számomra az a legfontosabb, hogy mi a legtöbbet hozzuk ki a lehetőségeinkből. Amíg ezt megtesszük, addig mi irányítunk
– mondta a holland.
Piastri annyit tett hozzá az egészhez, hogy Norris és a csapat is vállalta a felelősséget, ő pedig örül neki, hogy egyik pilótával sem kivételeznek a McLarennél. Ezzel a végszóval fordulnak az amerikai versenyhétvégére.
A program (magyar idő szerint):
- péntek: szabadedzés 19.30, sprintkvalifikáció 23.30
- szombat: sprintfutam 19.00, időmérő 23.00
- vasárnap: futam 21.00
Továbbra is hódít a Forma-1 a magyar nézők körében
Az igazi Forma–1-rajongó folyamatosan számolja a napokat a vb-futamok között. Nem csoda, hiszen a világbajnoki pontvadászat egyre izgalmasabb: Verstappen újabb címre hajt, de ott vannak a kihívók is! Minden versenyhétvége újabb drámát, taktikai csatát és előzési parádét ígér. A magyar nézők rekordnézettséget produkálnak, és mindenki találgatja, kié lesz a pole, ki viszi a győzelmet. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!


