Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huBár még az Amerikai Nagydíjon sem vagyunk túl, a Williams bejelentette, hogy a Forma-1-es Mexikói Nagydíj első szabadedzésén nem Carlos Sainz ül majd az FW47 volánja mögé.

Fotó: WAN MIKHAIL ROSLAN / NurPhoto
Sainz pihenhet, a Williams ismét lehetőséget ad a tehetségének
A grove-i istálló bejelentése szerint Luke Browning kap ismét lehetőséget az első pénteki tréningen.
A Forma-2-ben versenyző 23 éves brit pilóta idén már másodszor viheti pályára a Williamst, ugyanis a szezon elején a Bahreini Nagydíj első szabadedzésen már helyettesítette Sainzt, összességében pedig ez lesz a harmadik alkalom, hogy kipróbálhatja magát F1-es autóban, hiszen tavaly Abu-Dzabiban volt a debütálása.
A Williams akadémistája jelenleg harcban van a bajnoki címért a Forma-2-ben, ahol két fordulóval a szezon vége előtt harmadik helyen áll a tabellán, igaz 27 pontos lemaradásban van az éllovas Leonardo Fornarolival szemben.
„Rendkívül hálás vagyok, hogy ismételten lehetőséget kapok a Williamstől egy szabadedzésen, és hogy másodjára is vezethetem az FW47-est. Keményen dolgoztam, hogy felkészüljek a bevetésre, mert szeretném a legtöbbet kihozni ebből a nagyszerű lehetőségből, miközben a csapatnak is minél több segítséget akarok nyújtani a hétvégére való felkészülésben” – mondta Browning.
Kapcsolódó cikkek:








