Vágólapra másolva!
A négyszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen a mai napig aktívan versenyez és ér el sikereket a raliban, ám állítja, hogy egy dolgot még a fia kedvéért sem tenne meg.

A korábbi Forma-1-es versenyző, Jos Verstappen ugyan már 53 éves, de így is szokott raliversenyeken indulni, sőt idén megnyerte a Belga Ralibajnokságot. 

Max Verstappen és az apja biztosan nem fognak együtt ralizni
Max Verstappen és az apja biztosan nem fognak együtt ralizni
Fotó: JONAS ROOSENS / BELGA

Max Verstappen apja még a fia mellé sem ülne be utasként

A négyszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen édesapja a Formula 1 Magazine-nak adott interjúban elárulta, hogy bár a raliban komoly sikereket ért el, sose próbálná ki magát mitfahrerként, mert szerinte a navigátoroknak van a legnehezebb feladata. Az egykori holland F1-es pilóta úgy véli, hogy az „anyósülésen” ülő másodpilóta nagyobb terhelésnek van kitéve, mint az, aki az autót vezeti.

„Minden nap, amikor felkelek, elmondok egy Miatyánkot” – mondta nevetve az idősebb Verstappen. 

Versenyzőként tudod, milyen kockázatokkal jár a sport, de őszintén szólva, navigátornak lenni sokkal nagyobb bátorságot igényel. Én soha nem ülnék be senki mellé, még Max mellé sem.

Jos Verstappen idén a belga bajnokságot Renaud Jamoullal együtt nyerte meg, akit nagy elismeréssel illetett. A belga raliversenyző szerint a navigátor feladata sokkal több annál, mint a jegyzetek olvasása, ugyanis ő határozza meg a tempót és a ritmust is, így annak ellenére tud irányítani, hogy nem kell pedálokat vagy a kormányt használnia.

„Nem ülök be bárki mellé, de Jossal nincs gond, teljesen megbízunk egymásban. A navigátor is irányít valamennyire, szóval nem arról van szó, hogy nekem nincs hatalmam felette, hiszen én mondom meg Josnak, mit tegye” – fogalmazott Jamoul.

  • Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!