Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
1974 után ő lehet a következő. A tavaly és az idén is konstruktőri világbajnok McLaren Forma-1-es istálló a kétszeres vb-győztes finn Mika Häkkinen 14 éves lányát, Ellát is beválogatta az utánpótlás-nevelő programjába.

A wokingi csapat hétfői közleménye szerint az ifjú versenyző mellett két brit tehetség, Ella Stevens és Ella Lloyd is tagja lesz a programnak. Mika Häkkinen lánya a legfiatalabb hármuk közül, a lehetőséget pedig annak is köszönhetően kapta meg, hogy 2024-es bemutatkozása óta gokartban Európa-szerte ért el futamgyőzelmeket és dobogós helyezéseket.

Mika Häkkinen kétszer nyert F1-es világbajnokságot, most a lánya is közel kerül a sportághoz Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP
Mika Häkkinen kétszer nyert F1-es világbajnokságot, most a lánya is közel kerül a sportághoz
Fotó: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Mika Häkkinen 1998-ban és 1999-ben nyerte vb-címeit a McLarennel, majd 2001-ben, 20 futamgyőzelemmel a háta mögött vonult vissza.

Häkkinen lánya lehet a Forma-1 következő női versenyzője

Az 57 éves ex-versenyző korábban azt mondta, lánya lehet 1976 óta az első női pilóta, aki eljut a Forma–1-be.

A McLaren közleménye szerint Ella Häkkinen jövőre együléses versenyautókkal tesztel majd, s így készül fel a 2027-es szezonra - jelentette az MTI.

„Miközben látom, mennyi mindent kell még megtenni azért, hogy növekedjen a női szereplők létszáma az autósportban, roppant büszke vagyok arra az előrehaladásra, amelyet mi megtettünk ebben az ügyben” – fogalmazott a közleményben Zak Brown, a McLaren elnök-vezérigazgatója.

„Nagyon izgalmas három tehetséges ifjú hölgyet az utánpótlás-nevelési programunkban tudni, és alig várom, hogy láthassam őket a pályákon is versenyezni” – tette hozzá.

  • Még több cikk
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!