Vágólapra másolva!
Eddig nem váltotta be a hozzáfűzött nagy reményeket a hétszeres világbajnok és a Ferrari partnersége. Lewis Hamilton egyre borúsabban látja Forma–1-es pályafutása eddigi legeredménytelenebb évét, és úgy tűnik, kezdi elveszíteni a hitét – erre enged következtetni legalábbis a legutóbbi, Las Vegas-i hétvégén tett nyilatkozata.

Kár szépíteni: borzalmasan alakul a brit sztár és az olasz márka első közös éve. Lewis Hamilton hétszeres világelsőként nagy reményekkel érkezett meg a Ferrarihoz 2025-ben, ám azon kívül, hogy a szezon elején, Kínában megnyert egy sprintversenyt, főbb eseményeken még dobogóra sem állhatott. Miközben csapattársa, Charles Leclerc hétszer is a pódiumon pezsgőzhetett, Hamilton látványosan szenved.

Charles Leclerc és Lewis Hamilton
Charles Leclerc és Lewis Hamilton
Fotó: Getty Images/Clive Rose

 

Lewis Hamilton nem várja 2026-ot

Az idei F1-es vb 22., Las Vegas-i állomásán Hamilton a 20., utolsó pozícióban zárta az időmérőt, majd a futamon tizedikként intették le – végül nyolcadik lett, miután mindkét McLaren-autót kizárták. Amint az a Magyar Nemzet cikkéből kiderült, a megszerzett három pont sem töltötte el nagy örömmel a rengeteg Forma–1-es rekordot tartó britet.

Borzasztó az eredmény. Alig várom, hogy véget érjen. Nem várom a következőt

 – jelentette ki Hamilton, amikor pedig visszakérdeztek nála, hogy a következő alatt a katari hétvégét érti-e, kiábrándító választ adott. – A következő idényt.

 

Odaszúrt pilótájának a Ferrari csapatfőnöke

Hamilton borúlátására magyarázat lehet a tény, hogy a pilóta soha korábban nem zárt még dobogós helyezés nélkül egy teljes évadot, most viszont egyre reménytelenebbnek tűnik, hogy a hátralévő két futamon odaérjen a legjobb három közé. Ha mindez nem volna elég, csapatfőnöke is odaszólt neki, miután a Las Vegas-i Nagydíj leintése után a csapatrádióban kritizálta a Ferrari stratégiáját.

– Miután kiszáll az autóból, az első nyilatkozat mindig kicsit erős lehet. Lewis két nehéz hétvégén van túl. A következő két versenyen visszatérünk – próbálta lehűteni a kedélyeket Fred Vasseur, de azért csak odaszúrt Hamiltonnak, aki a Las Vegas-i időmérőn meghökkentő módon senkit sem előzött meg. – Az biztos, hogy a huszadik rajthely nem a legjobb módja a jó eredmény elérésének – tette hozzá Vasseur.

Lewis Hamilton és a Ferrari partnersége nem abba az irányba tart, amire a legtöbben számítottak
Lewis Hamilton és a Ferrari partnersége nem abba az irányba tart, amire a legtöbben számítottak
Fotó: AFP/Patrick T. Fallon

A Forma–1-es világbajnokság ezen a hétvégén a 23. állomással, Katarban folytatódik.

Továbbra is hódít a Forma–1 a magyar nézők körében
Az igazi Forma–1-rajongó folyamatosan számolja a napokat a vb-futamok között. Nem csoda, hiszen a világbajnoki pontvadászat egyre izgalmasabb: Verstappen újabb címre hajt, de ott vannak a kihívók is! Minden versenyhétvége újabb drámát, taktikai csatát és előzési parádét ígér. A magyar nézők rekordnézettséget produkálnak, és mindenki találgatja, kié lesz a pole, ki viszi a győzelmet. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is! Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!