Vágólapra másolva!
Meglepő szalagcímek, vagy annyira nem is? Bár Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, de a nemzetközi sajtó mégsem a világbajnoki pontverseny éllovasát, hanem főként a címvédő Max Verstappent dicsérte a futam után, aki a boxutcából rajtolva harmadik lett.

A sajtó szerint Max Verstappen úgy vezetett a Brazil Nagydíjon, mint egy isten, így bár Lando Norris nyert, de a Forma-1 királya továbbra is a Red Bull hollandja.

Lehet Lando Norris lesz a világbajnok, de olyan versenyző, mint Max Verstappen nem sok született eddig a világra
Lehet Lando Norris lesz a világbajnok, de olyan versenyző, mint Max Verstappen nem sok született eddig a világra
Fotó: ALESSIO MORGESE / NurPhoto

Továbbra is Max Verstappen az F1 királya?

Anglia:
Daily Mail:
 

"Verstappen úgy vezetett, mint egy isten. A mezőny végéről indulva előretört, és a ragyogó harmadik pozícióban zárt."

The Sun:
"Lando Norris álomhétvégét koronázott meg a balesetektől sújtott brazíliai futamon aratott diadallal."

Hollandia:
AD:
"Norris tökéletes hétvégéjével továbbra is a vb-cím első számú várományosa, de Sao Paulóban mégis Verstappen lopta el a show-t, aki szemet gyönyörködtető felzárkózást mutatott be. A világbajnok a boxutcából indulva felszáguldott a dobogóra, erről a hihetetlen teljesítményről még sokáig fogunk beszélni" - írja az MTI.

De Telegraaf:
"Verstappen ezúttal is lenyűgöző volt, és fantasztikus versenyzésének a harmadik hely lett a jutalma."

Ausztria:
Kleine Zeitung:
"A stratégiai pókerben az élről induló Norris higgadt maradt, és a világbajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú győzelmet aratott. Az igazi parádét azonban Verstappen mutatta be, a holland sztár a legjobb stratégiát választotta, és harmadikként zárt."

Kronen-Zeitung:
"Verstappen a dobogóra varázsolta magát."

Salzburger Nachrichten:
"Norris hibátlan hétvégéje révén növelte előnyét a vb-pontverseny élén."

Svájc:
Blick:
"Verstappen ellopta a show-t Norris elől. Igaz, hogy a brit nyerte meg a sprintfutamot és a főversenyt is Brazíliában, de az igazi főműsort a holland szolgáltatta."

Spanyolország:
Marca:
"Norris már nem roppan meg, hanem igazi sziklává nőtte ki magát. Tökéletes győzelmet aratott Sao Paulóban, de a futam mégis Verstappen történelmi felzárkózásáról marad emlékezetes."

Mundo deportivo:

"Norris nyert, de az F1 királya továbbra is Verstappen."

Olaszország:
Gazzetta dello Sport:
"Lando Norris álomhétvégéje."

Franciaország:
Le Parisien:
"Verstappen nagy hadjárata ellenére Norris közelít a vb-cím felé."

L'Équipe:
"Norris növelte előnyét a pontverseny élén. A brit pilóta korábban törékenynek tűnt, de mára jelentősen feljavult, és a vb-cím első számú várományosa lett."

Továbbra is hódít a Forma–1 a magyar nézők körében
Az igazi Forma–1-rajongó folyamatosan számolja a napokat a vb-futamok között. Nem csoda, hiszen a világbajnoki pontvadászat egyre izgalmasabb: Verstappen újabb címre hajt, de ott vannak a kihívók is! Minden versenyhétvége újabb drámát, taktikai csatát és előzési parádét ígér. A magyar nézők rekordnézettséget produkálnak, és mindenki találgatja, kié lesz a pole, ki viszi a győzelmet. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!