Vágólapra másolva!
A McLaren brit pilótája, Lando Norris nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintfutamát a Mercedes duója, Kimi Andrea Antoelli és George Russell előtt. Norris csapattársa és legfőbb riválisa, Oscar Piastri már az interlagosi miniverseny elején kiesett, így az éllovas tovább növelte előnyét a vb-pontversenyben.

Lando Norris, a McLaren versenyzője indulhatott az élről a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintfutamán. A vb-pontversenyzőt vezető brit legnagyobb riválisa, az őt egyetlen pont hátránnyal követő szintén mclarenes Oscar Piastri lett a harmadik a pénteki időmérőn, míg közéjük a Mercedes olasz tehetsége, Kimi Antonelli ékelődött be. 

Oscar Piastri sprintfutama a várnál gyorsabban véget ért
Oscar Piastri sprintfutama a vártnál gyorsabban véget ért
Fotó: NELSON ALMEIDA / AFP

Piastri korán összetörte a McLarent

Szombat reggelre megérkezett a várt eső és a szél is felerősödött, de a mezőny túlnyomórészt száraz pályára alkalmas gumikon vághatott neki a sprintversenynek, miután nagyjából két órával a rajt előtt elállt az esőzés, és a pálya nagy része felszáradt, ám akadtak részek, ahol még állt a víz. Csupán Antonelli, Russell, Verstappen, Leclerc, Hadjar és Albon döntött úgy, hogy lágy gumikon kezd, míg a többiek a közepesen rajtoltak az interlagosi miniversenyen.

A rajtot Lando Norris jól kapta el és élen maradt, az élmezőnyben nem történt helycsere, csupán a címvédő Max Verstappen javított egy helyet, így ötödikként fordult az első kanyar után.

A hatodik körben Antonellit támadta agresszíven Piastri, ám az ausztrál elvesztette az irányítást az autója felett, miután ráment a rázókörre, majd beleszállt a falba. 

Colapinto és Hülkenbeg is a pálya ugyanazon pontján csúszott ki, így beküldték a biztonsági autót és piros zászlóval szakították félbe versenyt. Utóbbi vissza tudott menni a bokszba, ahol sikeresen megjavították az autóját, így a német pilóta a mezőny végéről folytathatta a küzdelmet.

Szűk félóra elteltével folytatódhatott a verseny, a lágy gumikra váltó Norris megtartotta a vezetést, mögötte a két Mercedes jött fel a második és a harmadik helyre.

A táv második felében Norris magabiztos előnyt autózott ki magának, közel két másodperccel vezetett Antonelli előtt, míg Fernando Alonso leszakadt a negyedik Verstappentól, így a spanyol megkapta a nyakába a két Ferrarit. Négy körrel a vége előtt aztán Antonelli közel kilenc tizedet faragott a hátrányán, így DRS-távolságba kerülve támadhatta a McLaren pilótáját. A verseny végül dupla sárga zászlós jelzés alatt fejeződött be, miután a hazai pályán versenyző Bortoleto falnak csapta a Saubert, ami ripityára tört. A Stake F1 megerősítette, hogy a brazil versenyző szerencsére sértetlenül megúszta az ijesztő balesetet, de elővigyázatosságból kórházba szállították.

Ettől függetlenül a hátralévő időben Norris már nem hibázott és megnyerte a sprintversenyt, így kilenc pontra növelte előnyét a vb-pontversenyben. A brit mögött a Mercedes párosa, Kimi Andrea Antonelli és George Russell végzett, míg mögöttük Verstappen, Leclerc, Alonso, Hamilton és Gasly zárta a pontszerzők sorát.

Az F1-es Brazil Nagydíj hétvégéje szombaton 19 órától a vasárnapi verseny rajtrácsát meghatározó időmérővel folytatódik.

  • Kapcsolódó cikkek:

Továbbra is hódít a Forma-1 a magyar nézők körében
Az igazi Forma–1-rajongó folyamatosan számolja a napokat a vb-futamok között. Nem csoda, hiszen a világbajnoki pontvadászat egyre izgalmasabb: Verstappen újabb címre hajt, de ott vannak a kihívók is! Minden versenyhétvége újabb drámát, taktikai csatát és előzési parádét ígér. A magyar nézők rekordnézettséget produkálnak, és mindenki találgatja, kié lesz a pole, ki viszi a győzelmet. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!