A Forma-1-es mezőny a második szabadedzést teljesítette a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon. Az első gyakorlással ellentétben itt már nem voltak újoncok és fiatalok, az eredeti versenyzők teljesítették a 60 perces szabadedzést.

Fotó: NICOLAS ECONOMOU / NurPhoto
A Forma-1 utolsó hétvégéjén minden apróságnak nagy jelentősége van
Az első gyakorláson Lando Norris volt a leggyorsabb, aki a világbajnoki pontversenyt vezeti, de a másik McLarent újonc vezette, így Oscar Piastri először ült hétvégén a McLarenbe. A délelőtti edzésen Max Verstappen volt a második leggyorsabb, ahogy a naplementében is ő volt amásodik leggyorsabb.
Tíz perc elteltével Isack Hadjar és Oliver Beraman állt az élen, ők mindketten lágy gumiabroncsokon mentek, később Verstappen ékelődött be kettejük közé a második helyre.
A holland rögtön élre állt, amint megkapta a lágyabb keverékű gumikat, mögötte Hülkenberg és Hadjar érkezett. Lando Norris 30 perc elteltével az élre állt a lágy gumikkal, majdnem négy tizedet vert Verstappenre és George Russell is feljött a harmadik helyre.
Eközben az mindenképp érdekes volt, hogy Oscar Piastri csak a 10. helyre volt jó a McLarennel, a végére pedig innen is visszacsúszott egy helyet.
A Ferrarik tovább szenvednek, a monacói Charles Leclerc nyolcadik, a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton pedig csupán 14. lett az edzésen.
A vb-címért versengő trióból Verstappen lemaradása 12 pont az éllovas Norristól, akit 16 pontos hátránnyal követ az összetett harmadik helyén Piastri.
Az idényzáró versenyhétvége hivatalos programja szombaton 11.30-tól a harmadik szabadedzéssel folytatódik.
Eredmények, 2. szabadedzés:
1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:23.083 perc
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:23.446
3. George Russell (brit, Mercedes) 1:23.462
4. Oliver Bearman (brit, Haas) 1:23.501
5. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 1:23.550
6. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 1:23.570
A Forma-1-es hétvége szombaton a harmadik szabadedzéssel és az időmérővel folytatódik majd.
- További cikkek:


