Vágólapra másolva!
Egy korszak ér véget a Red Bull Forma-1-es csapatánál és nemcsak azért, mert Helmut Marko bejelentette a távozását. A legutóbbi világbajnok csapathoz képes távozott már a csapatfőnök, a vezetőtervező és most a tanácsadó szerepköréből Helmut Marko is. A nagy hármasnak hatalmas szerepe volt abban, hogy idág juott a Red Bull, de 2026-ban az új szabályok mellett az új felállással is meg kell küzdeinük, a menedzsment és a csapat kapcsán is. Ebben pedig már Helmut Marko nem fog segíteni Max Verstappennek.

Helmut Marko több mint 20 évet dolgozott a Red Bull csapatánál, 82 évesen döntött úgy, hogy visszavonul motorsport-tanácsadói pozíciójából. A szakember a Red Bull Forma-1-es korszakának egyik fő sikerkovácsa volt, és a Red Bull Junior Program vezetőjeként is meghatározó szerepet játszott az istálló éltében.

Max Verstappen karrierjében nagyon fontos szerepet játszott Helmut Marko
Max Verstappen karrierjében nagyon fontos szerepet játszott Helmut Marko
Fotó: AHMAD ALSHEHAB / NurPhoto

„Csodálatos időszak volt, amelyet formálhattam és megoszthattam ennyi tehetséges emberrel. Hat évtizede vagyok a motorsportban, és az elmúlt több mint húsz év a Red Bullnál egy rendkívüli és egyben rendkívül sikeres utazás volt. Büszkeséggel tölt el mindaz, amit együtt felépítettünk és elértünk.”

Helmut Marko döntése sokakat meglepett, állítása szerint a 2025-ös szezon befejezése nagy hatással volt a döntésére.

„Az, hogy ennyire kis különbséggel maradtunk le a világbajnoki címről, mélyen megérintett” – mondta. A Red Bull pilótája, Max Verstappen 104 pontos hátrány után lett újra esélyes, és az utolsó futamot meg is nyerte Abu-Dzabiban, ám így is két ponttal Lando Norris mögött végzett.

Helmut Marko pályafutását keretbe foglalta a Forma-1

„Egyértelművé vált számomra, hogy ez a megfelelő pillanat arra, hogy lezárjam ezt a nagyon hosszú, intenzív és sikeres fejezetet” – tette hozzá Marko, aki Verstappen egyik legfontosabb támogatója volt az F1-es karrierje során. „A csapatnak további sok sikert kívánok, és meg vagyok győződve arról, hogy jövőre ismét mindkét világbajnoki címért harcolnak majd.”

Marko meghatározó vezetői személyiség volt, aki döntéseivel és szemléletével alakította a csapat sikereit, és olyan versenyzőket segített a csúcsra, mint Sebastian Vettel és Max Verstappen.

Motorsports: FIA Formula One World Championship 2013, Grand Prix of India, 
#1 Sebastian Vettel (GER, Infiniti Red Bull Racing), Dr. Helmut Marko (AUT, Infiniti Red Bull Racing), (Photo by HOCH ZWEI / dpa Picture-Alliance via AFP)
Helmut Marko a legnagyobb tehetségeket vitte az F1-be, Sebastian Vettelt is
Fotó: HOCH ZWEI / HOCH ZWEI

Helmut Marko 1943-ban született Grazban, jogtudományi doktorija miatt kapta a „Doctor” becenevet. Marko 1966-ban kezdett versenyezni komolyabb szinten, előbb privát versenyzőként szerepelt, majd a Martini színeiben megnyerte a 1971-es Le Mans-i 24 órás versenyt. Abban az évben olyan távolsági rekordot állítottak fel, amelyet egészen 2010-ig nem döntöttek meg. Marko a Forma-1-ben az Ecurie Bonnierrel debütált az 1971-es Német Nagydíjon, a McLaren M7C volánjánál. Az 1971-es Osztrák Nagydíjtól már a BRM csapatánál szerepelt.

1972-ben Marko súlyos balesetet szenvedett a Francia Nagydíjon Clermont-Ferrand-ban. Ronnie Peterson autója egy kődarabot dobott fel, amely átszakította Marko sisakrostélyát. A kődarab megvakította bal szemére, és 29 évesen befejezte pályafutását. A baleset idején az új, magasabb cockpittel rendelkező kasztnit használta, amely Marko szerint hozzájárult sérüléséhez. Forma-1-es pályafutását 10 nagydíj, 0 pont, és egy 8. helyezés jelentette.

Marko egyébként együtt járt iskolába Jochen Rindttel, aki jó barátja lett és egy balesetben életét veszítette és később posztumusz F1 világbajnoki címet kapott.

Marko több éven át menedzselte az osztrák versenyzőket, Gerhard Bergert és Karl Wendlingert, mielőtt 1989-ben megalapította saját csapatát, az RSM Marko csapatot, amely 2003-ig létezett, majd ebből lett a Red Bull Junior Team. 2001-ben az alakulat már a Red Bull európai pilótafejlesztő programjaként működött.

A több mint két évtized alatt Marko rengeteg versenyző F1-es útját egyengette, akiknek kisebb-nagyobb szerep jutott atz F1-ben:

  • Max Verstappen (4× világbajnok)
  • Sebastian Vettel (4× világbajnok)
  • Daniil Kvjat
  • Isack Hadjar
  • Liam Lawson
  • Juki Cunoda
  • Alex Albon
  • Pierre Gasly
  • Carlos Sainz
  • Daniel Ricciardo
  • Sébastien Buemi
  • Scott Speed
  • Jaime Alguersuari
  • Brendon Hartley
  • Jean-Éric Vergne
  • Christian Klien
  • Vitantonio Liuzzi
  • Jack Doohan
  • Patrick Friesacher
  • Arvid Lindblad

Csúcson az F1-ben, de sokszor nem tudott vigyázni a szájára

A Red Bull 2023-ban volt a csúcson, amikor a csapat 22 futamból 21-et megnyert, amivel új rekordot állított fel. Max Verstappen ebből 19 győzelmet szerzett, köztük egy tíz futamos győzelmi sorozatot (mindkettő Forma–1-es rekord), míg csapattársa, Sergio Pérez további kettőt tett hozzá, így a Red Bull megszerezte a konstruktőri világbajnoki címet, valamint 1–2-ben végzett az egyéni összetettben.

Adrian Newey, Sergio Perez, Christian Horner, Max Verstappen of Red Bull Racing and Helmut Marko pose for a photo with the team after the Formula 1 Austrian Grand Prix at Red Bull Ring in Spielberg, Austria on July 2, 2023. (Photo by Jakub Porzycki/NurPhoto) (Photo by Jakub Porzycki / NurPhoto via AFP)
2023-ban mindent vitt a Red Bull
Fotó: JAKUB PORZYCKI / NurPhoto

A csapatfőnök Christian Horner Helmut Marko motorsport-tanácsadó mellett ült a győzelmi fotón, Marko balján Jonathan Wheatley sportigazgató kapott helyet. Adrian Newey, a Forma–1 történetének legsikeresebb autótervezője nem volt jelen a szezonzárón, de ismét kulcsszerepet játszott a Red Bull bajnoki menetelésében.

Alig két évvel később már egyikük sem tagja a Red Bullnak. 

Adrian Newey volt az első, aki 2024 májusában bejelentette távozását, az Aston Martinhoz szerződött, ahol azóta csapatfőnök lett. Ezután Jonathan Wheatley következett, aki az idény végén távozik, hogy a Sauber csapatfőnöke legyen. A Red Bull júliusban menesztette Christian Hornert, most pedig Marko szezon végi távozása is biztossá vált.

Horner, Marko, Wheatley és Newey mindannyian a csapat legkorábbi időszakától a Red Bullnál dolgoztak, és közösen irányították az első nagy sikerkorszakot 2010 és 2013 között Sebastian Vettell-lel. A csapat két másik kulcsembere, Rob Marshall főtervező és Will Courtenay stratégiai vezető is távozott az elmúlt két évben, mindketten a McLarenhez szerződtek.

Horner helyét Laurent Mekies vette át, akit a testvércsapattól, a Racing Bullstól léptettek elő. A csapat jövőre új erőforrásokkal vág neki a szezonnak, miután a Forddal közösen saját motorprojektbe kezdett a Honda helyett, valamint új versenyző érkezik, Isack Hadjar, aki Verstappen csapattársa lesz. Hadjar már a negyedik különböző csapattárs lesz Verstappen mellett azóta, hogy a 2023-as fotó elkészült.

Motorsport-tanácsadóként Marko jelentős hatalommal bírt a Red Bullon belül. Nagyon közel állt a cég milliárdos társalapítójához, Dietrich Mateschitzhez, aki 2022-ben hunyt el, és feladata a következő nagy Forma–1-es tehetségek megtalálása volt.

Markót egyenes, kíméletlen stílusáról ismerték a fiatal versenyzőkkel szemben. Az idei Ausztrál Nagydíj után, amikor Hadjar a felvezető körön a falnak csapódott és sírva fakadt a pálya szélén, Marko „kissé kínosnak” nevezte a jelenetet. Az év végére viszont szinte minden alkalmat megragadott – sokszor kérdés nélkül is –, hogy dicsérje Hadjar teljesítményét, majd ő volt az, aki felhívta a franciát, hogy közölje vele: 2026-ban a nagycsapatnál versenyezhet.

Marko Katarban azt sugallta egy futam utáni interjúban, hogy Kimi Antonelli szándékosan engedte el Lando Norrist. Antonellit ezt követően gyűlöletáradat és halálos fenyegetések érték. A Red Bull közleményt adott ki, hangsúlyozva, hogy nem igaz, miszerint Antonelli szándékosan engedte volna el Verstappen bajnoki riválisát, Marko pedig bocsánatot kért.

01 Max Verstappen, Oracle Red Bull Racing, RB18, action celebration, celebrates, victory, Helmut Marko head of Red Bull's driver development  during the F1 Grand Prix of United States of America USA at Circuit of The Americas from October 20th to 23rd, 2022 in Austin, Texas.
 (Photo by Gongora/NurPhoto) (Photo by Gongora / NurPhoto via AFP)
Max Verstappen fontos bizalmasát veszíti el
Fotó: GONGORA / NurPhoto

Marko 2023 szeptemberében is kritikák kereszttüzébe került, amikor Pérez származására tett megjegyzést, mondván, a mexikói versenyző „dél-amerikai, és mentálisan nem olyan fókuszált, mint Verstappen”. 

Marko Verstappen egyik legszorosabb szövetségese is volt. Ő közvetítette le azt az üzletet, amelynek köszönhetően Verstappen 16 évesen a Red Bullhoz igazolt 2014-ben, azzal az ígérettel, hogy a következő évben a Forma-1 történetének legfiatalabb versenyzője lesz. Az egyezség Marko grazi irodájában született meg. Bár akkoriban merész döntésnek tűnt ekkora bizalmat szavazni egy ilyen fiatal pilótának, Verstappen ezt újra és újra meghálálta.

Verstappen nyíltan kiállt Marko mellett. A Horner elleni vizsgálat idején Markót is vizsgálták az információk kiszivárogtatásában játszott esetleges szerepe miatt.

Marko Verstappen pályafutásának három fő pillérének egyike. A másik kettő az édesapja, Jos Verstappen, valamint a versenymérnöke, GianPiero Lambiase. Verstappen régóta mondja, el sem tudja képzelni az F1-et apja nélkül, aki 2024 elején élesen bírálta Horner vezetési stílusát. Lambiase pedig mindig Verstappen hangja volt a rádión, és Abu-Dzabiban a futam után érzelmes szavakat váltottak egymással. A tévékamerák Lambiasét is mutatták a bokszfalon, fejét a kezébe temetve.

A három pillér egyikének, Markónak az elvesztése elkerülhetetlenül kérdéseket vet fel Verstappen jövőjével kapcsolatban. Marko távozásának bejelentése után Verstappen fotókat osztott meg a közösségi médiában, és tisztelgett az osztrák szakember előtt: „Mindazt elértük együtt, amiről valaha is álmodtunk. Örökké hálás leszek a belém vetett hitedért.”

Függetlenül attól, hogyan teljesít a Red Bull jövőre, 2026-ban egy teljesen más csapatként rajtol majd. Két domináns korszak karmesterei már távoztak. Most Verstappenre, Mekiesre és társaikra hárul a feladat, hogy megpróbálják elindítani a harmadikat.

További cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!