Vágólapra másolva!
Megszakad az ember szíve. A Forma-1 idei szezonja után Michael Schumacher családja megható képgalériával örvendeztette meg a rajongókat a legendás pilóta hivatalos közösségi oldalain. Az összeállítás nemcsak a hétszeres világbajnok sikereit, hanem a versenypályán túli életét is megmutatja.

A fotókon Michael Schumacher a pályán elért nagy pillanatai, díjai mellett egy másik korábbi szenvedélyének hódolva, a futballpályán is látható.

Michael Schumacher a Forma-1 mellett a focit is imádta
Michael Schumacher a Forma-1 mellett a focit is imádta
Fotó: FRANCOIS FLAMAND / DPPI media

Milyen focista lett volna Michael Schumacher?

A Forma-1 ikonja a szezonok lezárulta után gyakran kapcsolódott ki a labdarúgással, amely fiatalkora óta szívügye volt - írja a Bors.

A német sztár elkötelezett támogatója volt az 1. FC Köln csapatának, és maga is rendszeresen futballozott, amikor csak tehette. 

Részt vett az F1-es versenyzők jótékonysági mérkőzésein, többek között a 2004-es madridi „Mérkőzés a szegénység ellen” eseményen is, ahol olyan legendákkal játszott együtt, mint Zinédine Zidane, Ronaldo vagy David Beckham.  

Később, svájci letelepedése után az FC Echichens tartalékcsapatának igazolt játékosaként folytatta a focit, ami jól mutatja, milyen komolyan vette a sportot.

Pavel Nedved, a korábbi aranylabdás sztár egykor úgy fogalmazott: 

Schumacher nemcsak zseniális pilóta, hanem remek futballista is volt.

Maga a világbajnok sztár sem titkolta soha, hogy ha nem az autóversenyzést választja, valószínűleg a labdarúgásban teljesedett volna ki. Ám sajnos már egyik szenvedélyének sem hódolhat. Hosszú évek óta alig lehet valamit tudni a korábbi Forma-1-es legendáról, akinek 2013-ban súlyos síbalesete volt. 

  • Kapcsolódó cikkek:

Továbbra is hódít a Forma-1 a magyar nézők körében
Az igazi Forma–1-rajongó folyamatosan számolja a napokat a vb-futamok között. Nem csoda, hiszen a világbajnoki pontvadászat egyre izgalmasabb: Verstappen újabb címre hajt, de ott vannak a kihívók is! Minden versenyhétvége újabb drámát, taktikai csatát és előzési parádét ígér. A magyar nézők rekordnézettséget produkálnak, és mindenki találgatja, kié lesz a pole, ki viszi a győzelmet. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!