Vágólapra másolva!
Komoly nemzetközi visszaigazolást kapott a mogyoródi Forma–1-es futam. A Magyar Nagydíj a drukkerek értékelése alapján tavaly a „Legjobb szurkolói élményt” nyújtotta, olyan „nagyágyúkat” megelőzve, mint az Ausztrál és a Brit Nagydíj. Az elismerésről Gyulay Zsoltot kérdeztük.

Az Origo Sportnak Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója beszélt a díj jelentőségéről, a háttérmunkáról és arról, mitől lesz igazán emlékezetes egy F1-es hétvége, a Magyar Nagydíj Mogyoródon.

Hungaroring, Gyulay Zsolt Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója Fotó: Marton Koncz - Origo
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója
Fotó: Marton Koncz - Origo

Gyulay Zsolt: „Újabb megerősítés, hogy jó úton járunk”

Mit jelent önöknek ez az elismerés?
A megtiszteltetésen felül a díj az újabb megerősítése annak, hogy évről évre a lehető legjobbat próbáljuk kihozni a hazai futamból. Ráadásul nem akármilyen versenytársaink voltak. A Brit Nagydíj már önmagában azzal is sikeres, hogy a sportág egyik fellegvárában, mondhatni őshazájában, Silverstone-ban van, és az idénynyitó melbourne-i futam is a rajongók nagy kedvencei közé tartozik.

Hogyan került ilyen előkelő társaságba a Magyar Nagydíj?
Azért eddig sem kellett szégyenkeznünk, a Magyar Nagydíj éppen elég babért aratott, hiszen 2002-ben az „Év versenye” díjat kapta meg, vagy 2020-ban például ezt a futamot nézték a legtöbben a tévében. Azonban mindenképpen dicséretes, hogy ezúttal a szurkolók ízlése, sajátos nézőpontjai, elégedettsége miatt kerültünk előtérbe.

Lando Norris, LandoNorris, Mogyoród, 2025. augusztus 3.
A győztes Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a célba érés után a mogyoródi Hungaroringen 2025. augusztus 3-án.
MTI/Balogh Zoltán
A győztes Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíjon
Fotó:   / MTI/Balogh Zoltán

Mi a legfontosabb, mivel lehet igazán a szurkolók kedvében járni, és felvenni a versenyt más futamokkal?
A minőségi programoktól kezdve a verseny megfelelő lebonyolításán és reklámozásán át a mellékhelyiségek állapotáig, mindenben és mindennel igyekszünk őket a lehető legjobban kiszolgálni. A mellékelt ábra, azaz újabb elismerés bizonyítja, hogy ez azért többé-kevésbé jól sikerült.

S persze, arról sem szabad elfeledkezni, hogy az elmúlt évben megújult a Hungaroring. Tényleg jó ránézni a pályára és a kiszolgáló létesítményekre. Sokat nyom a latba a verseny jó, nyári időpontja és vonzó turistacélpont, Budapest közelsége is.

Hová helyezné a mogyoródi „sikerlistán” ezt az újabb elismerést?
Stílusosan fogalmazva, az élmezőnybe. Elvégre a szurkolók véleménye alapján alakult ki az eredmény. Büszkék lehetünk arra, hogy otthonosan érezték magukat Mogyoródon.

  • Még több cikk

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!