Lewis Hamilton kétség kívül csalódást keltően zárta első idényét a Ferrarinál. A hétszeres világbajnok brit pilótának nemhogy futamgyőzelme nem volt, de még csak dobogóra sem állhatott. Az egyéni pontversenyben 156 ponttal a 6. helyen zárt, és a 24 időmérőből 19-szer lassabb volt, mint csapattársa, Charles Leclerc.

Fotó: NICOLAS ECONOMOU / NurPhoto / AFP
De, új év új remények, ugye...
Lewis Hamilton nyílt levele
A január 7-én a 41. születésnapját ünneplő brit sztár az új esztendő első napjaiban egy nyílt levéllel örvendeztette meg a rajongóit. Ez azonban nem a Forma-1-es csapatnak és a Ferrari-drukkereknek szól, hanem azoknak, akik a részben általa alapított, Almave, az alkoholmentes kék agave italt forgalmazó cég miatt követik.
Hamilton boldogságát fejezi ki, hogy az Almave milyen sok embert tudott világszerte megszólítani, és milyen nagyot ment a márka a Coachella zenei fesztiválon, vagy éppen a május 5-i (Cinco de Mayo) nemzeti ünnepen.
Megpihenve és átgondolva a mögöttünk hagyott évet, pedig máris látja, hogy miként kell belevágnia 2026-ba.
„Örömmel, szenvedéllyel és kíváncsian várom 2026-ot – ezek repítenek bennünket előre az Almavénél, erősíti a közösségünket, teszi erősebbé a hagyományainkat, és adja kezünkbe a jövőt” – szólnak Hamilton szavai.
Hogy aztán a március első hétvégéjén a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal induló F1-es szezonban mit várhatnak a Ferrari- és Hamilton-drukkerek, az talán majd később kiderül.