A fejlesztések késlekedése különösen kellemetlen James Vowles csapatfőnök számára, aki korábban 2026-ra kívánta időzíteni a Williams valódi visszatérését a mezőny élvonalába.

Fotó: NICOLAS ECONOMOU / NurPhoto
Veszélyben a szezonkezdet a Williams számára?
Úgy tűnik azonban, hogy az ambiciózus átalakítások és fejlesztési tervek egyelőre nem hozták a várt eredményeket.
A túlsúly és a sikertelen törésteszt miatt felmerül a veszélye annak, hogy az új FW48-as autó nem állhat rajthoz időben. A szükséges módosítások és újabb homologizációs eljárások hetekkel vethetik vissza a csapat programját. A paddockban terjedő pletykák szerint a csúszás mértéke olyan jelentős lehet, hogy akár az is előfordulhat, hogy Carlos Sainz és Alexander Albon még Bahreinben sem gurulhat pályára az első napokon
- írja a Motorsport. A barcelonai tesztelésen sincsen ott az istálló, a Williams azért mondta le az eseményt, mert már korábban is késésben voltak a 2026-os versenyautóval.
Ez a csúszás súlyos következményekkel járhat, hiszen a kimaradó tesztnapok miatt a csapat értékes adatokat és fejlesztési kilométereket veszíthet, miközben riválisai már az autó finomhangolására koncentrálnak. Ha a problémák nem oldódnak meg gyorsan, a 2026-os Forma–1-es évad kezdete nehéznek ígérkezik a patinás brit alakulat számára.



