Hosszas várakozás után szerda délelőtt kigurultak az autók a 2026-os Forma–1-es szezon első igazi tesztjére, a bahreini aszfaltcsíkra. A három napon át tartó tesztsorozatra a mezőny összes tagja elutazott, még az a Williams-istálló is, amely kihagyta a barcelonai felkészülést. A szerdai nap délelőttjén Max Verstappen volt a leggyorsabb, mögötte pedig Oscar Piastri végzett.

Fotó: MARCEL VAN DORST / NurPhoto
Max Verstappen neve mellé került a leggyorsabb kör
Az első négyórás etap során a Red Bull négyszeres világbajnoka, Max Verstappen autózta meg a leggyorsabb kört, míg a képzeletbeli dobogóra Oscar Piastri mellett George Russell ért oda. A holland 1 perc 35,433-as körideje nem sokkal volt gyorsabb, mint az ausztrálé, ám a Mercedes pilótája már több mint fél másodpercet kapott.
A teszt célja természetesen még nem a köridő, de Verstappen akkor is letette a névjegyét az új autóval. Érdekesség, hogy a legtöbb kört éppen az a Carlos Sainz teljesítette, akinek csapata, a Williams számos nehézségen ment keresztül, miután sajtóhírek szerint az autó nem ment át a törésteszten.
Lewis Hamilton is bekezdett
A Ferrarit a hétszeres világbajnok képviselte a délelőtti szakaszon, s 52 kört teljesítve a negyedik legjobb idővel zárt. Az újoncokat tekintve Arvid Lindblad meggyőző teljesítményt nyújtott, míg a Caddilac képviseletében Valtteri Bottas vitte pályára a vasat.
A program 13 órától folytatódott, amely során a csapatok pilótát cseréltek.
- További híreink