A grove-i székhelyű istálló az egyetlen a mezőnyben, amelynek az új autóját még semmilyen formában nem láthatta a közönség. A Williamsnél fennálló csúszás hátterében komoly technikai problémák állnak, a csapat kénytelen volt kihagyni a szezon előtti barcelonai tesztet, az új versenygépet pedig a keddi eseményen sem tudja még fizikai formában bemutatni a nagyérdeműnek.

Fotó: NICOLAS ECONOMOU / NurPhoto
A Williams csak digitális bemutatót tart
A 2026-os Forma-1-es mezőny utolsó hiányzóját, a Williams FW48-at kedden 15 órakor leplezi le a brit csapat, de nem a megszokott módon teszi majd mindezt.
A tervezett nagyszabású show helyett egy visszafogottabb, digitális bemutatóval készülnek James Vowlesék, mivel a versenyautójuk fizikailag nem készült el időben a prezentációra.
A Motorsport értesülései szerint a YouTube-on várhatóan nem lesz élő közvetítés a stúdióból. Ehelyett minden bizonnyal virtuális tartalmakkal, digitális renderekkel és egy rövid videoklippel mutatják meg a Carlos Sainz és Alex Albon által vezetett Williams várható kinézetét.
A nemzetközi sajtó és a rajongók természetesen válaszokat várnak, James Vowles csapatfőnök, valamint a gárda két pilótája is nyilatkozni fog, így több részlet derülhet ki arról, mekkora valójában a Williams lemaradása a riválisokhoz képest.
- Kapcsolódó cikkek


