Vágólapra másolva!
George Russell, a Mercedes brit pilótája nyerte a szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, a második helyre pedig csapattársa, az olasz Andrea Kimi Antonelli érkezett be. A dobogó legalsó fokára Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája állhatott fel, míg a negyedik helyet az olasz istálló brit pilótája, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerezte meg. A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj legnagyobb drámáját a McLaren pilótája, a hazai környezetben szereplő Oscar Piastri élte meg, aki a rajt előtti kivezetőkörén összetörte autóját, így nem indulhatott el a futamon.

Az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb, majd a második gyakorláson a hazai közönség előtt szereplő Oscar Piastri, a McLaren pilótája érte el a legjobb kört.

Kimi Antonelli és George Russell indultak az első sorból a Forma-1-es idénynyitón
Kimi Antonelli és George Russell indultak az első sorból a Forma-1-es idénynyitón
Fotó: Marcel van Dorst/NurPhoto via AFP

A harmadik szabadedzésen már George Russell, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb, majd a brit versenyző az időmérőn is elképesztően nagy fölénnyel diadalmaskodott, így megszerezte a pole-pozícizót. 

Piastri drámájával indult a Forma-1-es szezon

Az időmérő legnagyobb meglepetését a négyszeres világbajnok Max Verstappen szolgáltatta, aki az első szakaszban megcsúszott és a falnak csapódott a Red Bull-lal, így mért kör nélkül zárt és csak a mezőny végéről starolhatott.

Egyáltalán nem élvezem a jelenlegi szabályokat. Ahogy mondtam már, semennyire nem érdekel, hogy hová kvalifikálom magam. Akár az élre, akár most a mezőny végére. Érzelmek és érzések tekintetében teljesen üres az egész” 

– nyilatkozta a holland sztár, aki már a téli szimulációk során is érezte, hogy nagyon nehéz éve lesz. 

Red Bull Racing's Dutch driver Max Verstappen (L) and his teammate Isack Hadjar of France take part in the drivers' parade ahead of the Formula One Australian Grand Prix at Melbourne’s Albert Park Circuit on March 8, 2026. (Photo by Martin KEEP / AFP) / -- IMAGE RESTRICTED TO EDITORIAL USE - STRICTLY NO COMMERCIAL USE --
Verstappennek egyáltalán nem tetszik az új Forma-1-es irány
Fotó: Martin Keep/AFP

Az idénynyitó előtt a világbajnoki címvédő Lando Norris is hangot adott elégedetlenségének az új Forma-1-es autókkal kapcsolatban. 

A Forma-1 valaha volt legjobb autóitól, amiket a legjobb volt vezetni, eljutottunk a talán legrosszabbakhoz. Szívás, de együtt kell élni vele” 

– vélekedett a brit pilóta, aki harmadik sorból rajtolt.

A teljes rajtsorrend:

  1. George Russell (brit, Mercedes), Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)
  2. Isack Hadjar (francia, Red Bull), Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  3. Lando Norris (brit, McLaren), Lewis Hamilton (brit, Ferrari)
  4. Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls), Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls)
  5. Gabriel Bortoleto (brazil, Audi), Nico Hülkenberg (német, Audi)
  6. Oliver Bearman (brit, Haas), Esteban Ocon (francia, Haas)
  7. Pierre Gasly (francia, Alpine), Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
  8. Franco Colapinto (argentin, Alpine), Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
  9. Sergio Pérez (mexikói, Cadillac), Valtteri Bottas (finn, Cadillac)
  10. Max Verstappen (holland, Red Bull), Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)
  11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

Az Ausztrál Nagydíj elképesztő drámával kezdődött. Oscar Piastri, a McLaren hazai környezetben versenyző pilótája a kivezető körén egy kanyart követően megcsúszott és összetörte az autóját, így számára már a rajt előtt véget ért a futam. 

A rajt előtt a legtöbb pilóta közepes keverékű gumikat választott. Colapainto, Bottas és Verstappen azonban a keményekkel kísérletezett, míg Alonso és Sainz lágy keverékű abroncsokkal indult.

A lámpák kialvása után Russell borzalmasan rajtolt, akárcsak Antonelli, a Ferrari volánja mögött ülő Leclerc azonban szenzációsan kezdett és azonnal az élre ugrott, míg a hetedik helyről induló Hamilton a harmadik helyre lépett fel. A legnagyobb meglepetést a Racing Bulls pilótája, az első F1-es versenyén induló Arvid Lindblad szolgáltatta, aki a rajt után a negyedik helyre jött fel. 

A második körben aztán Russell visszaelőzte Leclerc-t, a Ferrari monacói pilótája azonban egy körrel később, a 11-es kanyarban ismét a Mercedes brit pilótája elé került. 

Az ötödik körben Leclerc megautózta a leggyorsabb kört és stabilan tartotta vezető pozícióját Russell előtt. A nyolcadik körben Russell ismét átvette a vezetést, Leclerc azonban tapadt rá, előzési üzemmódba kapcsolt és pillanatok alatt visszavette az első helyet. A Ferrari és Mercedes pilótája elképesztő csatát vívtak már a futam elején. 

Az első tíz kört követően Leclerc állt az első helyen, őt szorosan követte Russell és Hamilton, mögöttük pedig Antonelli autózott a negyedik helyen. Az első négy közel hat másodperccel elhúzott a mezőnytől, mögöttük Hadjar, Lindblad és Norris volt a sorrend, míg a négyszeres világbajnok Verstappen csak a kilencedik volt. 

A 12. körben jött a futam újabb drámája, ugyanis a Red Bullban versenyző Hadjar autója 10-es és a 11-es kanyar között megadta magát, így a francia pilóta kiesett a versenyből és jöhetett a virtuális biztonsági autó.

A virtuális biztonsági autós fázás alatt többen is bementek a boxba kereket cserélni, az élen autózó Leclerc és a második Hamilton viszont kint maradtak a pályán.

Az Aston Martint a szezon előtti időszakban végig problémák gyötörték, az Ausztrál Nagydíjon a kétszeres világbajnok Fernando Alonso csak 15 kört tudott megtenni, mielőtt a bokszutcában leparkolta az autóját. A verseny újraindítása után nem sokat autózhattak a pilóták, ugyanis a 18. körben az újonc Cadillac pilótája, a finn Valtteri Bottas is „leparkolta” az autóját a boxutca közelében, így újabb biztonsági autós fázis érkezett. 

A 20. körben újraindították a versenyt, viszont a Ferrari pilótái a második biztonsági autós fázisban sem „látogatták meg” a boxutcát, ami érthetetlen taktikának tűnt. 

A 25. körben az élen autózó Leclerc-t behívták a boxbe, így a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton került az élre, a monacói pilóta pedig a negyedik helyre tért vissza Norris és Verstappen elé, és közvetlenül a két Mercedes mögé. 

A 28. körre Hamilton bal első kerekei már nagyon elhasználódtak, így Russell könnyedén megelőzte honfitársát, aki a kör végén ki is állt a bokszutcába új gumikért, így féltávnál a futam előtt esélyesnek kikiáltott Mercedesek álltak az élen. 

Eközben az Aston Martin visszaküldte a pályára a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót, amire azért lehetett szükség, mert a csapatnak nincs sok mért teljesítménye, így minden köridő értékes lehet. 

A 34. körben újabb virtuális biztonsági autós fázis érkezett, ugyanis Sergio Pérez Cadillacjéről leszakadt egy elem, amit gyorsan el kellett távolítani a pályáról. 

Közben a Mercedesnél elkezdtek azon tanakodni, hogy vajon hogy képesek lesznek-e egyetlen bokszkiállással végigcsinálni a versenyt. Russell úgy gondolta, hogy megvalósítható, míg Antonelli azt mondta, hogy bátor dolog.

A 38. körben aztán Lance Stroll is kiesett és Alonsót is lehívták a pályáról, így az Aston Martin számára véget ért az Ausztrál Nagydíj.

A 45. körben Russell 6,3 másodperces előnnyel vezetett Antonelli előtt. Leclerc továbbra is a harmadik helyen autózott, de nem tudta elérni azt a tempót, ami ahhoz kellett volna, hogy nyomás alá helyezze a Mercedeseket.  Tíz körrel a vége előtt Leclerc felgyorsult, és elkezdte üldözni a két Mercedest, de túl sok ideje nem maradt már a hátrány ledolgozására. 

Hat körrel a vége előtt Stroll visszatért a pályára az Aston Martinnal, hogy beletegyen pár kilométert az autóba. 

Az utolsó körök már nem hoztak túl sok izgalmat. Russellt nem lehetett behozni az élen, és Antonelli második helyét sem fenyegette veszély. Azonban az utolsó körben Hamilton megérkezett Leclerc mögé, a két Ferrari pedig egymásnak feszült. A monacói pilóta azonban nem hibázott már az utolsó métereken, így harmadik helyre hozta be a Ferrarit. 

A brit George Russell ezzel pályafutása hatodik futamgyőzelmét aratta, az Ausztrál Nagydíj egyik legnagyobb meglepetését pedig a brazil Gabriel Bortoleto produkálta, aki a kilencedik helyet szerezte meg, így az Audi pontszerző hellyel mutatkozott be a Forma-1-ben. 

Mercedes' British driver George Russell (C) celebrates winning the Formula One Australian Grand Prix at the Albert Park Circuit in Melbourne on March 8, 2026. (Photo by WILLIAM WEST / AFP) / -- IMAGE RESTRICTED TO EDITORIAL USE - STRICTLY NO COMMERCIAL USE --
A brit Geroge Russell győzelmét hozta a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj
Fotó: William West/AFP

Szintén remek teljesítményt nyújtott pályafutása első F1-es futamán Lindblad, aki végül a nyolcadik, pontszerző helyen ért célba.

A világbajnoki címvédő Lando Norris ötödik lett a McLarennel, míg a négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája a 20. helyről startolva hatodikként fejezte be az 58 körös viadalt.

Végeredmény, Ausztrál Nagydíj, Melbourne (58 kör, 306,124 km, a pontszerzők):
1. George Russell (brit, Mercedes) 1:23:06.801 óra
2. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 2.974 másodperc hátrány
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 15.519 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 16.144 mp h.
5. Lando Norris (brit, McLaren) 51.741 mp h.
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 54.617 mp h.
7. Oliver Bearman (brit, Haas) 1 kör h.
8. Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) 1 kör h.
9. Gabriel Bortoleto (brazil, Audi) 1 kör h.
10. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1 kör h.

Az idény egy hét múlva Sanghajban, a Kínai Nagydíjjal folytatódik.

  • kapcsolódó cikkek:
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról