Vágólapra másolva!
Napokon belül érkezhet a bejelentés. Sajtóértesülések szerint a közel-keleti fegyveres konfliktus miatt törlik a versenynaptárból a Bahreini és a Szaúdi Nagydíjat, amelyeket idén nem is pótol a Forma-1.

Versenynaptárat befolyásoló bejelentésre készül a Forma-1, amely a Sky Sports értesülései szerint a sanghaji hétvége végéig törölni fogja a programból a Bahreini és Szaúdi Nagydíjat. Az említett két futam megrendezése akkor került veszélybe, amikor az Egyesült Államok és Izrael február 28-án megtámadta Iránt, kirobbantva ezzel a jelenleg is zajló közel-keleti konfliktust.

Bahreinben már köröztek idén az új Forma-1-es autók
Bahreinben már köröztek idén az új Forma-1-es autók
Fotó: GIUSEPPE CACACE / AFP

Fontos bejelentésre készül a Forma-1

A jogtulajdonos Sky tv-csatorna úgy tudja, hogy az április 12-re, illetve 19-re tervezett futamok kiesésével az idei program a 24 helyett 22 versenyből áll majd. Ha valóban törlik a szezon negyedik és ötödik viadalát, akkor áprilisban nem lesz verseny, május 3-án, Miamiban folytatódik majd a küzdelem – írta az MTI. 

 

Az Egyesült Államok és Izrael február 28-án támadta meg Iránt, amely aztán több amerikai katonai bázis ellen indított ellentámadást a régióban. Az F1 idénynyitóját a terveknek megfelelően megrendezték a múlt héten Melbourne-ben, ezen a hétvégén pedig Kínában versenyeznek a pilóták. A következő futamra – március 27-29-én – Japánban kerül sor.

  • Kapcsolódó tartalmak

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról