Mint ismert, George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát, majd Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő startolhatott az élről.

Fotó: JOHN RICKY / ANADOLU
Meg lehet törni a Mercedes egyeduralmát az új Forma-1-ben?
Ami a sprintfutamot illeti, George Russell mögött a két Ferrari ért célba: a monacói Charles Leclerc végzett a második, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton pedig a harmadik helyen.
Ami pedig az időmérőt illeti, a 19 éves pilótának, Andrea Kimi Antonellinek ez volt pályafutása első pole pozíciója, amellyel az F1 történetének legfiatalabb időmérős győztese lett. Az eddigi rekordot a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel tartotta. Antonelli mögött közvetlenül a csapattársa, az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon és a szombaton rendezett kínai sprintfutamon is győztes brit George Russell végzett, a harmadik rajtkockát pedig a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája szerezte meg.
A verseny előtti pillanatokban a pilótaparádé mellett mindenki az éjszaka nagy híréről beszélt, miszerint az iráni háborúval kapcsolatos biztonsági aggályok miatt áprilisban elmarad a Forma-1-es nagydíj Bahreinben és Szaúd-Arábiában.
Ilyen előzmények után mindenki nagyon izgalmas futamot vár, nem ok nélkül, még ha előzetesen nehezen volt elképzelhető, hogy a Mercedes párosát bárki meg tudja majd verni.
Már a futam előtt érkezett az első dráma, úgy nézett ki, a címvédő Lando Norris technikai gondok miatt csak a boxutcából tud rajtolni (végül el sem tudott rajtolni), így Max Verstappen előtt lett „egy üres folyosó”.
Alexander Albon és Gabriel Bortoleto sem indult el a futamon, és itt még nem volt vége a történetnek.
A másik McLaren, Oscar Piastri is elvérzett már a futam előtt és ő sem tudott elindulni: nagyon sok volt Kínában is a technikai probléma. A Red Bullt is hosszasan szerelték, sőt, hátsó szárnyat is cseréltek Max Verstappennél.
A rajt rendben lezajlott, Lewis Hamilton fantasztikusan kezdett és az élre állt mindkét Mercedest megelőzve. Anonelli a második helyen állt, Leclerc volt a harmadik a rajt után. Hadjar megforgott, de tudta folytatni a versenyt. Verstappen nagyon rosszul kezdett, a 12. helyig csúszott vissza.
A 2. körig tartott Hamilton vezetése, Antonelli gyorsan visszaelőzte.
Hamilton Russellt sem sokáig tudta tartani, a 4. körben a másik Mercedes is megelőzte a hétszeres világbajnokot, így gyorsan „visszaállt a világ rendje". Öt kör után Antonelli, Russell, Hamilton, Leclerc volt az első négy sorrendje. Verstappen folyamatosan szenvedett, de így is sikerült a tizedik helyre feljönnie. A holland arra panaszkodott, hogy a gumijai „halottak", mindezt nyolc kör után mondta.
A 10. körben Lawson, Verstappen és Sainz is kiment a boxba. A Red Bull kerékcseréje nem volt gyors, így nem tudták átugrani a boxban Lawsont.
Ezt követően folyamatosan jöttek a versenyzők a boxba, miközben Lance Stroll is feladta a versenyt, az Aston Martin továbbra is szenved csak. Stroll autója miatt jött a safety car is, az Aston Martint ki kellett menteni a pálya mellől.
A 14. körben indult újra a verseny, Antonelli maradt az élen, de a kerékcserék miatt Colapinto volt a második, Ocon a harmadik. Hamilton volt a negyedik, aki megelőzte már a pályán Russellt. Hamilton folyamatosan tört előre, gyorsan felugrott a második helyre, a Ferrarik nagyon jól mentek, Leclerc is lépkedett előre.
A 17. körben Antonelli, Hamilton, Leclerc volt az első három sorrendje.
Közben Max Verstappen is lépkedett előre, még ha kicsit lassabban is, mint remélte, a hetedik pozícióért harcolt. Hatalmas csata volt az 5-9. helyért, Colapinto, Bearman, Ocon, Verstappen és Gasly között. Russell pedig nagyot harcolt Leclerc-cel a harmadik helyért, de Antonelli sem tudott igazán ellépni az élen.
A 25. körben óriási Ferrari házicsata volt: Leclerc megelőzte Hamilton, majd a brit megpróbálta visszaszerezni a pozícióját, de nem sikerült neki, miközben Russell is próbált lecsapni a lehetőségre.
Hamilton nem adta fel, két körrel később visszaelőzte Leclerc-t, de a monacói megint visszavette a pozícióját. Nagyon komoly csata volt, de maradt a második Leclerc, viszont Russell meg tudta előzni Hamiltont.
A 28. körben Lindblad forgott meg, de szerencsére tudta folytatni, így nem lett újabb biztonsági autós fázis. Pillanatokkal később Russell vette át a második helyet, megelőzve Leclerc-t.
A 32. körben Antonelli, Russell, Leclerc, Hamilton volt az első négy sorrendje, Verstappen ekkor a hatodik volt. Colapinto és Ocon, az előbbi kerékcseréje után összeakadt, de a kisebb sérülések ellenére tudták folytatni a versenyt. Ocon elismerte, hogy ő volt a hibás az ütközés miatt, miközben
Alonso is kiállt a versenyből. A negyedik helyen álló Hamilton arról panaszkodott, hogy nincs erő az autóban, majd megelőzte Leclerc-t.
Ocon kapott egy 10 másodperces büntetést, de igazából nem jelentett ez akkora pofont, ugyanis csak a 13. helyen állt. Az utolsó szűk húsz körhöz érve kicsit lenyugodtak a kedélyek a versenyen.
A 40. körben újra egymással viaskodtak a Ferrarik, Leclrec hiába előzött, Hamilton vissza tudott támadni. Bár a Mercedesekkel nem tudták felvenni a csatát a futam ezen szakaszában, érdekes volt nézni a Ferrarik külön csatáját a dobogó harmadik helyéért folytatott küzdelemben. Verstappen nem bírt Bearmannel, miközben Gaslytól is kellett tartania a hatodik helyen.
Sőt, a 46. körben jött a technikai probléma, Verstappen alatt belassult az autó, így kénytelen volt feladni a versenyt.
A hajrához érve közel tíz másodperc volt Antonelli előnye Russellel szemben, miközben a Ferrarik már teljesen leszakadtak a két Mercedesről.
Három körrel a vége előtt Antonelli hibázott egyet, és a bukótérben találta magát, fel is hördült a közönség, de így is megmaradt hét másodperc előnye.
A még nagyobb izgalmak azonban elmaradtak, Kimi Andrea Antonelli élete első futamgyőzelmét aratta a Forma-1-ben: Max Verstappen után második legfiatalabb futmagyőztes lett az olasz pilóta. A második helyen a csapattársa, George Russell végzett, míg a harmadik és a negyedik helyen a két Ferrari pilóta, Lewis Hamilton és Charles Leclerc futott be.
Antonelli személyében majdnem 20 év szünet után nyert újra olasz versenyző Forma-1-es futamot.
A vb két hét múlva Szuzukában, a Japán Nagydíjjal folytatódik.
Végeredmény, Kínai Nagydíj, Sanghaj (56 kör, 305,066 km, a pontszerzők):
1. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:33:15.607 óra
2. George Russell (brit, Mercedes) 5.515 másodperc hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 25.267 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 28.894 mp h.
5. Oliver Bearman (brit, Haas) 57.268 mp h.
6. Pierre Gasly (francia, Alpine) 59.647 mp h.
7. Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls) 1:20.588 perc h.
8. Isack Hadjar (francia, Red Bull) 1:27.247 p h.
9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1 kör h.
10. Franco Colapinto (argentin, Alpine) 1 kör h.
- Kapcsolódó cikkek:



