A Racing Bulls versenyzője, Liam Lawson meglepően jó eredményt ért el a Forma–1-es Kínai Nagydíjon: a sprintfutamon és a vasárnapi versenyen is a hetedik helyen ért célba, ami dupla pontszerzést jelentett számára – mindezt úgy, hogy saját bevallása szerint egész hétvégén küszködött az autóval.

Fotó: MARCEL VAN DORST / NurPhoto
Mit mondott Liam Lawson a rádióban?
„A hétvégi tempónkhoz képest ez egy nagyon-nagyon pozitív eredmény” – értékelt Lawson. Hozzátette: különösen az időmérők után nem számítottak arra, hogy mindkét futamon pontot szereznek. „A sprintidőmérő és a szombati kvalifikáció után egyáltalán nem gondoltuk, hogy két pontszerző helyezésünk lesz. Nagyon boldogok vagyunk.”
A verseny elején azonban akadt egy feszült pillanat a csapaton belül – írja a Motorsport.
Lawson közepes keverékű gumikon rajtolt, amelyek gyorsabban kezdtek el kopni, miközben csapattársa, Arvid Lindblad kemény abroncsokon próbálta elnyújtani az első etapját. A brit újonc egy hajtűkanyarban támadta csapattársát, de elfékezte magát, így Lawson azonnal vissza tudta venni a pozíciót.
Nem sokkal később hangzott el a csapatrádión az a rövid, sokak által félreértelmezett üzenet, amikor Lawson csak annyit mondott: „Srácok…”. Röviddel ezután Lindblad végül sikeresen megelőzte, az új-zélandi pedig rögtön a bokszutcába hajtott.
A futam után több újságíró is rákérdezett, vajon a rádióüzenettel csapattársa feltartását kérte-e a mérnökeitől. Lawson azonban gyorsan eloszlatta a találgatásokat.
Nem, csak a bokszba próbáltam hajtani”
– magyarázta. Elmondása szerint Lindblad mögött egy hosszú autósor közeledett, és attól tartott, hogy ha elveszíti a pozíciót, akkor további riválisok is elmennek mellette. A korai kerékcsere végül jól jött: közvetlenül a biztonsági autós szakasz előtt álltak ki, ami kedvezőbb forgatókönyvet eredményezett számára. A kemény gumikon ezután egészen a leintésig el tudott menni.
Lawson az idény eddigi alakulásáról is beszélt, és rámutatott az autó teljesítményének hullámzására. Mint mondta, az idény első futamán, az Ausztrál Nagydíjon kifejezetten versenyképesek voltak, Sanghajban viszont hiányzott a tempó.
„Egy elég átlagos sebességű hétvégéből is nagyszerű eredményt tudtunk kihozni. Ha találunk még egy kis plusz tempót, akkor szerintem nagyon jó helyzetben lehetünk” – fogalmazott optimistán a 2026-os idény folytatása előtt.



