Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huLewis Hamilton és Charles Leclerc között egyre nagyobb a különbség a 2026-os idényben. A Ferrari eddigi egyetlen szezonbeli győzelmét a hétszeres világbajnok szerezte, aki az egyéni pontversenyben nyolc futam után negyvenhat egységgel vezet csapattársa előtt.

Fotó: JAKUB PORZYCKI / NurPhoto
Lewis Hamilton nyomasztó fölénye összeroppanthatja Charles Leclerc-t?
A korábbi Forma-1-es pilóta, a szakértőként tevékenykedő Jolyon Palmer szerint a monacói versenyző képtelen tartani a lépést a 41 éves brittel.
„Charles egy generációs tehetség. Már a junior kategóriák óta láttam őt hihetetlen dolgokat művelni az autóban, tisztán az érzéseire és a megérzéseire hagyatkozva versenyez, ám a látványos stílusa mellett mindig becsúsztak hibák is” – elemezte a helyzetet Palmer.
Jelenleg úgy tűnik, karrierje legnehezebb pillanatait éli át. Kicsit túl gyakran hajszolja túl az autót, miközben a garázs másik oldalán egy olyan ember ül, aki pontosan tudja, hogyan kell felépíteni egy bajnoki hadjáratot,
maximalizálja az eredményeket, miközben folyamatosan növeli a nyomást, ez pedig csak felerősíti Charles nehézségeit” – tette hozzá a korábbi F1-es pilóta, aki szerint a Ferrari idei modelljét, az SF-26-ot Hamilton sokkal jobban kezeli.

Fotó: PIOTR ZAJAC / NurPhoto
A Forma-1-es Brit Nagydíj szombaton 13 órakor folytatódik a sprintfutammal,
a miniversenyen Lewis Hamilton startolhat az élről. A silverstone-i időmérőre 17 órától kerül majd sor, a főesemény pedig vasárnap 16 órakor veszi kezdetét.
- Kapcsolódó cikkek


