Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte a Forma–1-es Holland Nagydíj szombat délutáni időmérő edzését. A vb-címvédő F1-es pilóta az időmérő után elmondta, hogy a szombati sprintfutamon szenvedett, így saját magát is sikerült meglepnie ezzel a kiemelkedő teljesítménnyel.

Az F1-es Holland Nagydíj első szabadedzésén a vb-pontversenyben listavezető Kimi Antonelli diadalmaskodott, ezt követően jött a sprintidőmérő, amit viszont csapattársa, a brit George Russell nyert meg.

George Russell számára remekül indult az F1-es Holland Nagydíj hétvégéje
Russell számára remekül indult az F1-es Holland Nagydíj hétvégéje
Fotó: John Thys / AFP

A szombat kora délutáni zandvoorti sprintversenyen aztán a Mercedes brit pilótája végzett az első helyen, ezzel Russell az idei szezonban rendezett öt sprintfutamból hármat behúzott

Lando Norris behúzta a pole-pozíciót az F1-es Holland Nagydíj időmérőjén

Az előzmények tükrében a szombati időmérőn is a két Mercedes számított esélyesnek, azonban a Ferrari és a McLaren is remek tempót autózott Zandvoortban, így az eredményt lehetetlenség volt megjósolni.

A versenyirányítók előrejelzései szerint mindössze 10 százalék volt az esélye annak, hogy esni fog az eső az időmérőn, így teljességgel senki sem érezhette magát biztonságban. Elsőként az Audi pilótája, a német Nico Hülkenberg érkezett ki a zandvoorti versenypályára, az 1:21.443-as ideje pedig nem volt túl biztató. Ezt követően elkezdtek kiszivárogni a pilóták, az első körökön azonban nem születtek kiemelkedő időeredmények. Tíz perc elteltével viszont a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton került az élre 1:13.406-os idővel.

(FILES) Fans burn orange flares during the drivers' parade at the Zandvoort circuit before the start of the Netherlands' Formula One Grand Prix in Zandvoort on September 5, 2021. For three days a year, the quiet residential street of Van Speijkstraat in the sleepy Dutch beach resort of Zandvoort transforms itself into a sea of orange streamers and chequered flags, welcoming Formula One fans from around the world. (Photo by ANDREJ ISAKOVIC / AFP)
A hangulatra ezúttal sem lehetett panasz a hollandiai F1-es hétvégén
Fotó: Andrej Isakovic / AFP

Sokáig azonban a Ferrari brit pilótája sem maradt az élen, mert a két McLaren és a két Mercedes is nyomban elé került. Az időmérő legnagyobb meglepetését a kétszeres világbajnok Fernando Alonso okozta, aki a Q1 egy pontján a 12. helyre hozta fel az Aston Martint. 

A spanyol veteránt azonban a folytatásban többen is megelőzték, így a Q1-ből végül a két Cadillac, Valtteri Bottas és Sergio Pérez, a Haas színeiben versenyző Oliver Bearman, az Aston Martin két pilótája, Lance Stroll és Alonso, valamint a Williams pilótája, Carlos Sainz esett ki.

Érdekesség, hogy a Q1-ben a hazai pályán szereplő Max Verstappen csak a 12. helyet szerezte meg, míg csapattársa, az új-zélandi Liam Lawson csak a 14. legjobb időt autózta, ami nagyon nem nézett ki jól a Red Bull számára.

Red Bull Racing's Dutch driver Max Verstappen drives during the qualifying race of the Formula One Dutch Grand Prix at The Circuit Zandvoort, western Netherlands, on August 22, 2026. (Photo by JOHN THYS / AFP)
A négyszeres világbajnok Max Verstappen sosem lehet leírni
Fotó: John Thys / AFP

A második etapot a sprintfutamon diadalmaskodó Russell kezdte a legjobban, őt csapattársa, Kimi Antonelli követte a második helyen. Ezt követően a két McLaren is előhúzott valamit a tarsolyából, hét perccel a Q2 vége előtt pedig már Oscar Piastri állt az élen, akit a vb-címvédő Lando Norris követett.

Mindeközben Verstappen csak a 9., Lawson pedig a 10. helyen autózott, így a két Red Bull továbbra is a veszélyzónában volt. Másfél perccel a vége előtt aztán Verstappen olyat autózott, amivel feljött a harmadik helyre, így a négyszeres világbajnok fellélegezhetett.

A Q2-ből végül Alexander Albon (Williams), Esteban Ocon (Haas), Nico Hülkenberg (Audi), Franco Colapinto (Alpine), Cunoda Juki (Racing Bulls) és Pierre Gasly (Alpine) esett ki.

A Q3 megkezdése után a csapatrádión jelezték a pilótáknak, hogy érkezni fog az eső. Az utolsó etapot Lando Norris kezdte a legjobban egy 1:11.344-es idővel, amivel azonnal az élre állt, őt Russell és Piastri követte.

Hat perccel a vége előtt megérkezett az eső Zandvoortba, Antonelli pedig azonnal meg is csúszott az első kanyarban.

Az utolsó percekben már senki sem tudott javítani, így végül Lando Norris behúzta a pole pozíciót, vagyis a vasárnapi Holland Nagydíjon a vb-címvédő rajtolhat majd az első helyről.

A második helyen George Russell, a Mercedes pilótája végzett, a harmadik legjobb időt pedig csapattársa, Kimi Antonelli autózta.

P2 McLaren's British driver Lando Norris (L) speaks with P1 Mercedes' British driver George Russell after the sprint race ahead of the Formula One Dutch Grand Prix at The Circuit Zandvoort, western Netherlands, on August 22, 2026. (Photo by SIMON WOHLFAHRT / AFP)
Lando Norris nyerte az F1-es Holland Nagydíj időmérőjét
Fotó: Simon Wohlfahrt / AFP

„Ennél jobb nem is lehetne. Kicsit meg is lepődtem ezen. Elég jó kör volt, a végén hatalmas különbséget jelentett. Szenvedtem a sprinten, de most nagyon erősnek éreztem az autót. Muszáj volt valamit csinálnunk, apró változtatásokat eszközöltünk, hogy picit magabiztosabbnak érezzem magamat a kanyarokban, mert ez itt, Zandvoortban nagyon sokat számít” – mondta az időmérő után a vb-címvédő Lando Norris.

Norrisnak ez az idei második, pályafutása során pedig a 18. pole pozíciója. A vb-címvédő brit pilóta sorozatban másodszor nyert időmérőt, a nyári szünet előtt szintén ő startolt az élről a Hungaroringen.

A 72 körös Holland Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.

  • kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!