Társoldalunk:

Marco Rossi: Nem akartam sok kockázatot vállalni

2021.06.04. 22:56

A magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen Schäfer András góljával 1-0-ra legyőzte Ciprust. A találkozó után Marco Rossi szövetségi kapitány elégedett volt a látottakkal, de tisztában van azzal, hogy az Európa-bajnokságon teljesen más kaliberű ellenfelek várnak majd csapatára.

A mérkőzés után a szurkolók folyamatosan hangos biztatással fogadták a csapatot és a szövetségi kapitányt, aminek Rossi nagyon örült, de hozzátette, pár meccset még érdemes várni a skandálással.

Jó mérkőzés volt, elégedett vagyok a látottakkal. Nem akartam sok kockázatot vállalni, ezért több kulcsembert is pihentettem. Pár futballistának, mint például Sallai Rolandnak, Szalai Ádámnak és Nagy Ádámnak is volt némi fizikai problámája és Fiola Attilát is pihentetni akartam. A csapat ugyanolyan játékot produkált, mint korábban. Van még hová fejlődnünk, de tetszett, amit láttam. A kihagyott büntetőért kár" - összegzett a szövetségi kapitány.

Rossi azt is elmondta, hogy tisztában volt azzal, hogy Ciprus ellen a magyar válogatott irányíthatja a játékot, azonban az Eb-n a franciák, a németek és a portugálok is nyilvánvalóan világszínvonalat képviselnek, így azokon a meccseken majd a magyar csapatnak kell alkalmazkodnia ellenfeléhez.

Marco Rossi elégedett a csapatávalFotó: Csudai Sándor - Origo

Az olasz szakembernek tetszett a gólszerző, Schäfer András játéka, és elmondása szerint tudta, hogy jó technikai képességekkel van megáldva, és kreatív, ügyes futballista, aki bebizonyította, lehet rá számítani.

Rossi különösen örül annak, hogy kapus poszton remekül áll a válogatott, hiszen az összes kapusa magas szintet képvisel, bárki képes helytállni. Az írek elleni, az Eb előtti utolsó felkészülési meccsről is beszélt a nemzeti csapat edzője.

Meglátjuk, hogy a következő három napban mennyire lesznek kipihentek a játékosok. Lehetséges, hogy akik ma a kispadon ültek, kedden majd a kezdőben lesznek. Kisebb taktikai elemekben fejlődnünk kell, de jól állunk a felkészülésben" - zárta gondolatait Rossi.