Társoldalunk:

A spanyolok minden helyzetet kihagytak, majdnem nagyon megbánták

2021.06.14. 23:02

A labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, az E csoport hétfői, sevillai mérkőzésén Spanyolország gólnélküli döntetlen játszott Svédország ellen. Az első félidő hatalmas spanyol fölényt hozott, de Alexander Isak révén a svédek jutottak el kapufáig. A második félidőben is spanyolok birtokolták többet a labdát, de a svédek hősiesen védekeztek, így megszerezték az egyik pontot. 

Az E csoport – amelynek első meccsén Szlovákia 2-1-re legyőzte Lengyelországot – legfőbb favoritjának változatlanul Luis Enrique szövetségi kapitány együttese számít, annak ellenére, hogy a szintén társrendező spanyolok esetében az Eb-felkészülését messze nem lehet ideálisnak nevezni.

A spanyoloknál előbb helyszíncsere történt - Bilbao helyett Sevilla lett a rendező városuk -, majd a szakember mondott le különböző okokból néhány kipróbált futballistáról, többek között a tavasszal sérülésekkel bajlódó Sergio Ramosról.

Sergio Ramos ezúttal nem segítheti a spanyol válogatottatForrás: AFP/Dean Mouhtaropoulos

Az egy évtizeddel ezelőtt sikeres, vb-győztes és kétszeres Eb-aranyérmes generációból mostanra Sergio Busquets maradt hírmondónak, egészen addig, amíg a barcelonai középpályás koronavírusos fertőzése miatt ki nem esett a képből egy időre. Busquets az első, svédek elleni csoportmeccsen nem léphetett pályára, de a másodikon, a lengyelek ellen - edzettségi és terhelhetőségi állapotának függvényében - talán már ott lehet.

A spanyol keretben ott vannak a sokra hivatott utódok, ők azonban a felkészülés utolsó, finombeállításokra hivatott, talán legfontosabb hetében - egészen szombatig - kénytelenek voltak egyénileg edzeni. És az utolsó felkészülési meccsükön is az U21-es válogatott játszott helyettük Litvániával.

Zlatan Ibrahimovic lemaradt az Eb-rőlForrás: TT News Agency via AFP/Nilsson Nils Petter/Aftonbladet

Ami a svédeket illeti, az már korábban eldőlt, hogy a legnagyobb sztárjuk, Zlatan Ibrahimovic szolgálataira nem számíthatnak majd a kontinensviadalon, ráadásul az északi válogatottnak szintén voltak hiányzóik koronavírusos fertőzés miatt. A nemzeti együttes Göteborgban készült az Eb-re, így nem lehetett könnyű az átállás a spanyolországi nyárra.

A spanyol válogatott kezdőjébe bekerült a Barcelona középpályása, Pedri, aki 18 évesen, 6 hónaposan és 18 naposan az Eb-k történetének legfiatalabb spanyol játékosává lépett elő.

Az első negyedóra hatalmas spanyol fölényt hozott, a svédeknek mindössze a védekezésre jutott az erejükből. Az első igazán nagy lehetőségre a 16. percig kellett várni, amikor jobb oldali beadás után

Dani Olmo hat méterről fejelt a bal alsóba felé, de Olsen hatalmas bravúrral hárítani tudott.   

A 23. percben Koke is megzserezhette volna a vezetést, de hét méterről még kaput sem talált az Atlético Madrid játékosa. 

A meccs első felében csak nyomozták a labdát a svédekForrás: AFP/Jose Manuel Vidal

Szűk fél óra óta játék egészen elképesztő, 82-18 százalék volt a labdabirtoklási arány a spanyol válogatott javára, azonban ennek az eredményjelzőn még nem volt nyoma. A 29. percben Koke előtt újabb nagy lehetőség adódott, ám a balról érkező beadést nyolc méterről kapu fölé vágta. 

A svédek a 36. percben jutottak el először a spanyol kapuig, amikor Sebastian Larsson lecsúszott beadását kellett szögletre ütnie Simónnak.

A 38. percben Morata került hatalmas ziccerbe, már csak Olsen állt előtte, de 14 méterről nem találta el a kaput. Négy perccel később kis híján büntettek a svédek, Isak került hatalmas helyzetbe, a 21 éves csatár lövése után egy védőről pattant a kapufára, onnan pedig Simón kezei közé a labda. 

Isak szerezhetett volna vezetést a svédeknekForrás: Getty Images/Marcelo Del Pozo

Az első félidő hátralévő ideje is izgalmas játékot hozott, gólt azonban nem, így 0-0-s döntetlennel mentek a csapatok a szünetre.

A második félidő elején Morata szerezhetett volna gólt, de ha nem is sokkal, ezúttal is célt tévesztett. A játék képe a folytatásban sem változott, a spanyolok birtokolták sokkal többet a labdát, míg a svédek szinte csak a védekezésre koncentráltak. Sokat elmond a meccsről, hogy a svédek már az 55. percben sárga lapot kaptak időhúzásért, Lustig volt a vétkes. 

A 61. percben azonban ismét villant a semmiből a svéd válogatott, azonban Isak lekészítése után Berg négy méterről képes volt kapu mellé lőni. 

A svédek és a spanyolok hatalmas csatát vívtakForrás: AFP/Thanassis Stavrakis

Az utolsó fél órához érve Luis Enrique cserékkel próbált változtatni a mérkőzés állásán, Pablo Sarabia és Thiago Alcantara is lehetőséget kapott, amelyre a svédek azonnal reagáltak is. Sok változást ezek a változtatások sem hoztak, a spanyolok türelmesen passzolgattak, de a svédek hősiesen védekeztek. A 73. percben Olmo lőtt 15 méterről, de ez is lepattant Lustigról, így az utolsó 15 perchez érve sem volt még gól a mérkőzésen. 

Luis Enrique ismét változtatott is, beállt Gerard Moreno és Mikel Oyarzabal, míg a spanyol közönség feljebb kapcsolta a hangerőt. A spanyolok mindent megtettek a hátralévő időben a győztes gól megszerzéséért - a 90. percben Olsen mutatott még fantasztikus védést Moreno közeli fejese után, majd a hosszabbításban Sarabia próbálkozását is védte -, de a svédek hősies védekezése ellen nem volt ellenszerük. 

A svédek meglepetésre tehát megszerezték az egyik pontot, így egy fordulót követően Szlovákia vezeti az E csoportot.