Amszterdamban a holland labdarúgó-válogatott 3-0-ra nyert Észak-Macedónia ellen, és ezzel hibátlan mérleggel nyerte meg a C csoportot. A hollandok mellett Ausztria jutott másodikként tovább a kvartettből, miután 1-0-ra legyőzte Ukrajnát. Az osztrák csapat sporttörténelmet is írt, ugyanis az Eb-k történetében korábban még sosem jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. Az ukrán válogatott lett a csoport harmadik helyezettje, de Andrij Sevcsenko csapatának még izgulnia kell a továbbjutás miatt.
Hollandia Észak-Macedóniával, Ukrajna pedig Ausztriával találkozott a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának hétfői zárófordulójában. Hollandia számára gyakorlatilag tét nélküli volt az összecsapás, hiszen már korábban bebiztosította nyolcaddöntős részvételét, míg az Eb-újonc, pont nélküli északmacedónok kiesése már a második kör után biztossá vált. Bukarestben azonban az ukránok és az osztrákok is reménykedhettek a továbbjutásban. Az utolsó forduló előtt mindkét válogatott 3-3 ponttal állt, az ukránok a második helyen 4-4-es, az osztrákok pedig a csoport harmadik helyén 3-3-as gólkülönbséggel.
A hollandok két helyen változtattak az osztrákok elleni meccshez képest, Marten de Roon és Wout Weghorst helyett Ryan Gravenberch, valamint a PSV Eindhoven támadója, Donyell Malen kapott lehetőséget.Az Ukrajna-Ausztria mérkőzésen mindkét oldalon egy-egy hiányzó volt. Az ukránoknál a Ferencváros támadója, Olekszandr Zubkov vádlisérülés miatt nem állhatott Andrij Sevcsenko szövetségi kapitány rendelkezésére, az osztrákoknál pedig az izomsérüléssel bajlódó középpályás, Valentino Lazaro hiányzott. Ugyanakkor az osztrákoknak reményre adhatott okot, hogy visszatérhetett az egy meccsre eltiltott kulcsemberük, Marko Arnautovic.
Mindkét csapat jól tudta, hogy egy döntetlennel kéz a kézben sétálhatnak be a legjobb 16 közé, hiszen pontosztozkodás esetén Ukrajna és Ausztria is négy ponttal állt volna. Így tudni lehetett, hogy amíg az osztrák válogatott nem képes valamit csinálni, addig az ukránoknak teljesen megfelel a gólnélküli döntetlen.

A két meccs egy időben kezdődött. Amszterdamban már a 10. percben megszerezhette volna a vezetést Észak-Macedónia, de Ivan Trickovski gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető.
Közben Bukarestben kemény csata zajlott, az osztrák válogatott az első percektől nekiesett riválisának, látszott, hogy nem a döntetlenre játszanak Franco Fodáék. A 21. percben pedig meg is szerezték a vezetést. Egy jobb oldali szöglet után Christoph Baumgartner érkezett remek ütemben és a hálóba fejelt. Az osztrák védő 21 évesen és 324 naposan az Eb eddigi legfiatalabb gólszerzője lett.

Az osztrákokkal szinte egy időben szerezhette volna meg a vezetést az északmacedón válogatott, de Aleksandar Trajkovski bombája a jobb kapufán csattant. A kihagyott helyzet gyorsan megbosszulta magát, ugyanis 3 perccel a macedónok kapufája után Hollandia megszerezte a vezetést. Egy kontratámadás után Malen passzolt Memphis Depay elé, aki nem hibázta el a ziccert. Ekkor Hollandia 9 ponttal állt az élen, míg az osztrákok 6-tal a másodikon.
A gól után a hollandok fokozták a tempót, Dimitrievszki kapusnak kellett óriásit védenie Denzel Dumfrie lövésénél, majd Depay távoli próbálkozását blokkolták a védők.
Bukarestben a gól után az osztrákok kezdeti lendülete alábbhagyott, de stabil védekezésüknek köszönhetően az ukránok nem tudtak veszélyt jelenteni az ellenfél kapujára.Beszédes, hogy az ukrán válogatott mindössze egyszer lőtt kapura az első félidőben, míg az osztrákok tizenháromszor, igaz abból csak három kísérlet találta el a kaput.A félidőben tehát a hollandok 1-0-ra vezettek az északmacedónok ellen, míg az osztrákok szintén egygólos előnyről várhatták a folytatást. A kérdés leginkább az volt, hogy az ukrán válogatott miért nem csipkedte magát – valószínűleg azért, mert képtelenek voltak bármit is csinálni a remekül védekező osztrákokkal szemben.
Az amszterdami mérkőzésen a hollandok gyorsan szerették volna eldönteni a három pont sorsát, az 50. percben Matthijs de Ligt próbálkozását még blokkolni tudták a védők, egy perccel később azonban már 2-0 állt az eredményjelzőn. Depay tette középre a labdát, Georginio Wijnaldum pedig három méterről a jobb alsó sarokba bombázott.

A hollandok a második gól után sem álltak le, az 58. percben pedig meglőtték a harmadik góljukat. Depay lövését még bravúrosan védte Dimitrievszki, de a kipattanót Wijnaldum állítgatás nélkül lőtte a léc alá. Ez volt Wijnaldum 25. találata a válogatottban és a 3. gólja a tornán, ezzel pedig beérte a góllövőlistán a cseh Patrik Schicket és a portugálok ötszörös aranylabdás klasszisát, Cristiano Ronaldót.
Eközben a bukaresti mérkőzésen az ukránok kezdtek éledezni, de Ausztria kézben tartotta a mérkőzést, ráadásul az 57. percben tovább növelhette volna előnyét, de Schlager ígéretes helyzetből a kapu mellé lőtt. Fél órával a mérkőzés vége előtt 17-4 volt a kapura lövési kísérletek száma Ausztria javára.
Amszterdamban a csereként beálló Wout Weghorst kis híján bombagólt lőtt, de pechjére a felső lécet találta el. Majd az utolsó válogatott meccsén szereplő északmacedón legendát, Goran Pandevet cserélték le, a közönség pedig a csatárt éltette.

Bár Pandev már nem volt a pályán, mégis majdnem megszerezte a szépítő gólját Észak-Macedónia, Churlinov gólját azonban les miatt nem adta meg a játékvezető.
A másik mérkőzésen Andrij Sevcsenko cserékkel igyekezett frissíteni csapatán, de az ukrán válogatott meglehetősen súlytalannak bizonyult támadásban. A 88. percben Roman Jaremcsuk továbbjutást érő gólt szerezhetett volna, de nem tudott élni a lehetőséggel, ugyanis a kapu bal oldala mellé lőtt. A másik meccsen a hollandok nem erőltették, bár több gólt is lőhettek volna, de rendre elszórakozták a befejezéseket, így maradt a 3-0.
Bukarestben Ausztria is elégedett volt az ukránok elleni 1-0-s győzelemmel. A csoport élén a holland válogatott, a második helyen Ausztria, a harmadikon pedig Ukrajna végzett. Hollandia és Ausztria biztosan nyolcaddöntős, az ukránok sorsa később dől el.
Eredmény, csoportkör, 3. (utolsó) forduló, C csoport:
Hollandia - Észak-Macedónia 3-0 (1-0)
Ausztria-Ukrajna 1-0 (1-0)