Társoldalunk:

Négy vb- és három Eb-győzelem: a német foci évtizedek óta a világ tetején van

2021.06.23. 09:02

Ha Magyarország csoportellenfeleinek történelmét nézzük, akkor elmondható, hogy egyre veretesebb válogatottakkal méri össze erejét Marco Rossi együttese az idei Eb-n. Kezdett az Európa-bajnok Portugáliával, folytatta a kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok Franciaországgal, most pedig következik a kontinens legnagyobb ragadozója, Németország. Ez a csapat négyszer nyert vb-t és háromszor Eb-t. A sikerekkel egyenesen arányos ellenfeleink világklasszisainak a száma is. Míg Portugália legnagyobb csillagai elférnek az Eusebio-Figo-Ronaldo tengely szűk környezetében, addig a franciák már egy komolyabb futballista-családfát alkotnak Platinitől, Tiganától, Giresse-től Papinen, Zidane-on, Deschampson át Griezmannig, Benzemáig, Mpabbéig. A németek világsztár-családfájából pedig összerakható egy kisebb édenkert.

Mikor Portugália és Franciaország még csak a világesemények selejtezőiben ismerkedett a labdarúgással, a németek már világbajnokok voltak. Az 1954-ben vb-t nyerő gárdát hivatalosan természetesen illik aranycsapatnak nevezni, de azokban az időkben ezt a becenevet egy másik válogatottra aggatták rá. Legalábbis mi, magyarok, mert az aranyat szerző csapat mégis a német lett.

Annak ellenére, hogy náluk nem játszott Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Bozsik József vagy Hidegkuti Nándor szintű focista. Az első (és talán egyetlen) igazi német aranycsapat kapitánya, Franz Beckenbauer azt mondta, hogy tehettek ők bármit is a '70-es években, a német közvélemény mindig az első vb-győzelmet értékelte a legtöbbre. Filmet is csináltak róla, A berni csoda címmel.

Fritz Walter (középen) ünnepli az 1954-es világbajnoki címet az NSZK válogatottjávalForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Dpa

Az '54-ben nyertes gárda legnagyobb sztárja talán az a két focista lehetett, akiről ma már két csodálatos stadion van elnevezve: Fritz Walter és Max Morlock. Bár ezt innen Magyarországról nehéz megítélni, mert nemhogy a német bajnokság egyetlen meccsét nem látta magyar ember, de még a válogatottjukat sem.

Az ő diadaluk után már 12 évvel megjelent a vb-csapatban Franz Beckenbauer, Sepp Maier, Wolfgang Overath és Jürgen Grabowski. Ők azok, akik 1966-ban ezüstöt, 1970-ben bronzot, 1974-ben aranyat nyertek világbajnokságon. A '72-ben Eb-t, '74-ben vb-t nyerő csapatnak rajtuk kívül is voltak nagy sztárjai. Elsősorban természetesen a „nemzet bombázóját", Gerd Müllert kell említeni, a fontos gólok szerzőjét.

De itt kell szóba hozni Uli Hoeness nevét is, aki a válogatott sikerek mellett a háromszor egymás után Bajnokcsapatok Európa-kupáját nyerő Bayernnek is kulcsembere volt, vagy Paul Breitnerét, aki az 1974-es és az 1982-es vb-döntőben is gólt szerzett. Nem volt világbajnok a két „aranyos csapatot" összekötő csatárlegenda, Uwe Seeler, aki az '54-es és a '74-es vb közötti összes világbajnokságon kulcsjátékos volt, de pechére a kora miatt '54-ben még fiatal volt, '74-ben pedig már öreg. Róla igaz a mondás, hogy rosszkor született.

Karl-Heinz Rummenigge csak egyike a német futball legendáinakForrás: AFP/Tom Weller

Szintén úgy lett korszakos legendája a német focinak Karl-Heinz Rummenigge is, hogy „csak" egy Európa-bajnoki aranya és két világbajnoki ezüstje van. Meg két Aranylabdája. Érdekes, hogy rajta kívül az 1956 óta odaítélt Aranylabdát a mai napig csak öt német játékos nyerte el: Rummeniggén kívül Beckenbauer is kétszer, továbbá egyszer-egyszer Gerd Müller, Lothar Matthäus és Matthias Sammer.

Ennél lényegesen több német focista érdemelte volna meg, egyértelműen az ellenük irányuló sportpolitikának köszönhetően nincs több név a France Football által alapított díj nyerteseinek listáján. A '70-es években zseninek tartotta a világ az összeférhetetlen Günter Netzert, vagy a '80-asban az ugyanilyen tulajdonságokkal rendelkező Bernd Schustert.

Felix Magathot is sokan jobbnak tartották a pályán Lothar Matthäusnál, ám előbbi csak edzőként alakított ki maga körül olyan legendákat, hogy felfigyeljenek rá. Mert őszintén szólva a fociban az egyéni díjak elnyeréséhez „jó píárral" is kell rendelkezni a jelöltnek. És ahogy haladunk a mai kor felé, egyre nagyobb a szerepe egy focista teljesítményének megítélésekor a pályán kívül nyújtott teljesítménynek és a sportpolitikának.

Olvier Kahn, minden idők egyik legjobb kapusaForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Firo Sportphoto

Mert ha ez nem lenne így, kellett volna Aranylabdát kapnia Oliver Kahnnak is, aki a világ valaha élt egyik legjobb kapusa volt, de pechére rossz posztot választott, a német foci relatíve sikertelen korszakában tevékenykedett, és finoman szólva, megosztó személyiség volt. Ezek miatt kaphatott helyette Aranylabdát pl. Michael Owen vagy Pavel Nedved. Még Kahn pályafutása előtt érdemes megemlíteni két szintén korszakos német csatárzseni nevét, akik 1990-ben vb-t nyertek: Rudi Völler és Jürgen Klinsmann.

Itt megint tegyünk egy kis kitérőt, mert eddig kapusok és többnyire gólokat szerző játékosok nevei kerültek szóba. Mindenki először rájuk fókuszál, ha a focipályákon maradandót alkotók kerülnek szóba. Pedig a saját (védekező) posztján korszakos zseni volt a '70-es években Hans-Georg Schwarzenbeck és Berti Vogts, a '80-asban Mani Kaltz és Hans-Peter Briegel, a '90-esben Jürgen Kohler, a mostani évezredben Philipp Lahm.

Utóbbi „alkotói korszakából" mindenki inkább Bastian Schweinsteiger nevére emlékszik, az ezredforduló környékéről meg Michael Ballackéra. Ha valaki azt mondja, hogy utóbbi volt az utolsó igazi német sztár, annak részben igaza van. Mert megváltozott a világ, ma már a németek inkább tökéletes csapatmunkával tűnnek ki, és kevésbé egy-egy egoista zseni villogásával. Nyilván szükség van Toni Kroosra, vagy mostanában Joshua Kimmichre, de őket soha nem fogják egy szinten emlegetni Beckenbauerrrel, Netzerrel vagy Matthäusszal.

Michael Ballack, az ezredforduló környékének korszakos német futballistájaForrás: AFP/John Macdougall

Az utolsó német csatárt (ez akár egy kasszasikerrel kecsegtető film címe is lehetne), Miroslav Klosét sem Gerd Müllerrel. Vagy Rudi Völlerrel. Pedig, akik így gondolkoznak, azoknak nincs igazuk! Nem csak azért nincs, mert Klose jelenleg az egyetlen focista a Földön (valószínűleg mindig is az lesz) aki négy világbajnoki elődöntőben lépett pályára, és vb-végjátékokban ő szerezte a legtöbb gólt.

Hanem azért sincs igazuk, mert Klose egy képzett, remekül fejelő, a labdát kivételesen jól tartani tudó és azt megjátszani képes focista volt. Csak éppen nem voltak a médiának állandó témát adó bulvárdolgai. Ahogy már szóba került: ilyen tettek nélkül viszont ma nehéz bevonulni a labdarúgás történetébe.

Vajon meddig jut Toni Kroosszal a német válogatott ezen az Európa-bajnokságon?Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Markus Gilliar

A német focisták a XXI. századi külsőségekben jelenleg le vannak maradva sok válogatott sztárjai mögött. Játéktudásban nem. Bár mi most abban reménykedünk, hogy 90 perc erejéig talán felül lehet múlni őket. Mert a fociban minden lehetséges. Amikor legutóbb tétmérkőzésen találkozott a két válogatott, akkor a németek mantrázták ezt. És nyertek.

Csekély 67 éve történt ez, és az önbizalom jutalma világbajnoki cím lett. Ma nem ekkora a tét. Egyre kevesebben vannak közöttünk, akik legalább rádióközvetítés keretében végigizgulhatták a berni vb-döntőt. Nekünk, kései utódoknak már egy Eb-nyolcaddöntőbe jutás is felér egy vb-fináléval. És amióta élünk, arra vágyunk, hogy visszavágjunk Bernért. Most itt a lehetőség.