Társoldalunk:

Milliókat állított maga mellé az a válogatott, amelyre büszkék lehetünk

2021.06.24. 05:28

Münchenben véget ért a magyar válogatott Európa-bajnoki szereplése. Marco Rossi csapata sokszor az elemekkel is küzdve, fantasztikus helytállással és egy 2-2-es döntetlennel búcsúzott a részben budapesti rendezésű tornától.

Véget ért a magyar labdarúgó-válogatott szereplése az Európa-bajnokságon. Ez a mondat akár megszülethetett volna a sorsolás pillanatában is, az Európa-bajnokság halasztása után pedig be is lehetett volna időzíteni 2021. június 23-ára. Ha azt vesszük, nem született meglepetés, hogy a magyar csapat a halálcsoport (világbajnok franciák, Európa-bajnok portugálok és németek mellett) utolsó, negyedik helyén végzett, de micsoda utazást hoztak össze nekünk megint ezek a fiúk 2016 után öt évvel.

Akkor egy hosszú negatív széria után lehettünk újra világversenyen, ezúttal pedig a hazai szereplés lehetősége adhatott extra motivációt a csapatnak a kijutáshoz. A kijutás sikerült, a hazai pálya és a szurkolók pedig akkora erőt adtak ennek a csapatnak, hogy most csalódottan kell leírnunk azt, hogy nem lehetünk ott a torna legjobb 16 csapata között.

A csalódás a kiesés miatt mégis keveredik egy furcsa, magyarok által nem annyira megszokott érzéssel, az érzéssel, hogy van csapatunk.

Olyan embereket vonzottak ki a stadionokba a srácok és ültettek a tévék elé, akik már nagyon rég nem drukkoltak a magyar válogatottnak vagy talán még sohasem. Van csapatunk. Fel lehetne sorolni külön mindenkit, ugyanis mindenki hozzátette a maga részét ehhez a sikerhez, mert ez siker, a kiesés ellenére is.

Hirtelen a játékosok sem tudták, mit gondoljanak a müncheni 2-2 utánForrás: Getty Images/Christof Stache

Két döntetlen a világ legjobb csapatai ellen. Döntetlen az aktuális világbajnok ellen, döntetlen a németek ellen tétmeccsen Münchenben, ráadásul két gólt lőttünk ellenük és mindkétszer mi vezettünk. Ez a csapat minden dicséretet megérdemel és még mindig a legtöbbjük előtt még több van a pályafutásában, mint amennyi már mögötte van, így bízhatunk a jövőben is.

Ne legyen kétségünk, az összes játékos megérdemelten volt a keretben, mindenki hozzátette a magáét, de voltak nagy hiányzóink is. A legnagyobb klasszis, Szoboszlai Dominik és a helyettese, Kalmár Zsolt sem állhatott a kapitány rendelkezésére. Ismerjük és tudjuk, a mi lett volna ha nem játszik, de még játszhat majd a válogatottban reményeink szerint Szoboszlai és Kalmár is.

Az Eb-n kiderült, van egy klasszis kapusunk, minimum két klasszis védőnk, Orbán és Szalai Attila személyében, robotoló középpályásaink, harcos csapatkapitányunk, Sallai Roland személyében egy technikás csatárunk, és olyan fantasztikus hozzáállású, bármikor bevethető játékosok, mint Fiola, Lovrencsics, Nego, Nagy Ádám, Kleinheisler, Schäfer és a többiek.

Szalai Ádám gólját ünneplik a társakForrás: AFP/Christof Stache

Münchenben - mindenki ismeri a körülményeket – semmi nem tudta kizökkenteni a játékosokat. A magyar szurkolók megint mindent kiadtak magukból, ahogy a játékosok is. Egészen elképesztő eső csapott le pályára, tehát az elemekkel is kellett küzdeni, nem mellékesen pedig a világ egyik legjobb csapata ellen.

Ha már szerdán a német vendéglátást kritizáltam a stadionban, amiért nem hagytak minket a sajtótájékoztató után dolgozni, akkor most el kell mondanom, hogy nagyon kedvesek voltak meccsnapon a németek. Miután a hatalmas eső a sajtóhelyekre is beesett, esőkabátokat osztogattak, majd papírtörlőkkel jártak körbe, hogy időnként a laptopokat megtörölgessék, ezúton is köszönet nekik érte, de vissza a magyar csapathoz.

Lehetne beszélni a játékról, a taktikáról, a statisztikákról, de ez az Eb magyar szempontból a szívről, az alázatról és egymás kisegítéséről szólt és arról, hogy tökéletesen betartják azt, amit a szövetségi kapitány kér tőlük. Így volt ez kétszer Budapesten és tegnap este Münchenben is, mert csak így tudtuk felvenni a versenyt a világ legjobb játékosaival és csapataival.

Egymásra talált a válogatott, a szövetségi kapitány és a szurkolótábor.

A helyszínen is lehetett érezni, hogy a játékosok egy percre sem adják fel, jellemző, hogy a németek egyenlítése után újra azonnal vezetést tudtunk szerezni. A német szurkolók csak a kötelező köröket fogadták, igazán akkor voltak elemükben, amikor már 2-2 volt, míg a magyarok folyamatosan bíztatták a csapatot, aminek meg is lett az eredménye.

A meccs után a történtek ellenére jó volt látni, hogy a játékosok szomorúak, mert ez azt jelenti, hogy ők is elhitték, csodát lehet tenni a legjobbak ellen és fűti őket a bizonyítási vágy.

Marco Rossi újra tökéletesen felkészítette a csapatátForrás: UEFA via Getty Images/Alex Grimm

„Csalódottak voltak a játékosok, közel voltunk a sikerhez, a szenzációhoz, de a mesékben sem mindig szép a vége, most velünk is ez történt. Nagyon büszke vagyok. Technikai szempontból nem mi vagyunk a legjobbak, de vannak más szempontok is. Taktikailag erősek vagyunk, harcolunk keményen, segítjük egymást. Nagyon büszke vagyok, hogy őket edzhetem. Csalódott vagyok, mert közel voltunk, de gratuláltam mindenkinek és mondtam, hogy fel a fejjel, mert két hónap múlva folytatódnak a vb-selejtezők. Jobban szeretek én is támadni, de most védekezni kellett. Tisztában voltunk az ellenfelek képességeivel és lenyűgözött, hogy mindent követtek a játékosok, amit kértem tőlük. Azt kértem, hogy a jó értelemben vett tisztelet nélkül játszanak, menjünk bele a párharcokba, ne féljünk semmitől. Ők ezt megtették és köszönöm nekik és a hihetetlen szurkolóinknak is, remélem, büszkék ránk ők is. Szereztünk két pontot a világ legjobbjai ellen, ez a magyar futball közelmúltjának egy hatalmas tett. Erre mindenki emlékezni fog évek múlva és büszkék lesznek" – mondta a meccs után Marco Rossi.

Gulácsi Péter peches gólt kapott, de így is a csapat egyik legjobbja voltForrás: Getty Images/Matthias Hangst

„Nehéz szavakat találni, mert nagyon közel voltunk valami nagyon különleges dologhoz. 2-1 után mindent egy lapra tett fel a német csapat. Be is szorítottak bennünket a kapu elé. Nagy nyomás alatt voltunk, de a németeknek nem volt sok helyzetük. Nehéz erről beszélnem. Ha valaki azt mondja, hogy két gólt lövünk, már előre csalódás lett volna, ha azt is hozzáteszi, hogy nem nyerünk. Ez a csapat eddig is nagyszerűen produkált, mentünk előre. Három szoros meccset játszottunk. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült ez a továbbjutás. Aki látta a meccseket, tudja értékelni, mi történt. Fejlődni tudtunk, mindig előre tudtunk lépni. Lépésről lépésre haladunk előre. Remélem, ez a lelkesedés, ez a közeg megmarad, hiszen a két hazai meccsünk életre szóló élmény volt. Szeptember 2-án az angolok ellen játszunk Budapesten, remélem, hasonló hangulatban, s nagyon bízom abban, hogy a vb-szereplést is ki tudjuk harcolni" – mondta a lefújás után Gulácsi Péter.

Schäfer András szerezte a második gólunkatForrás: UEFA via Getty Images/Alex Grimm

„Az egész ország mögöttünk volt. Ennél többet érdemelt volna a csapat, ha 15 percet levonunk a németek és a portugálok elleni mérkőzésekből, akkor most öt pontunk van. Nehéz most bármit mondani, büszke vagyok a fiúkra, nagyon rossz így kiesni. A szünetben megbeszéltük, hogy 50 percig az életünkért fogunk küzdeni. Most nem volt velünk a szerencse, de amit az élet egyszer elvesz, azt majd valamikor visszaadja nekünk. Hátha ez pont a vb-selejtezőkön lesz majd, amikor egy sokkal tapasztaltabb és sokkal erősebb csapat fog visszatérni a hiányzókkal együtt"
- mondta a második magyar találatot szerző Schäfer András.

Sallai Roland küzd RüdigerrelForrás: Getty Images/Kai Pfaffenbach

„Nagyon büszkék vagyunk magunkra, hogy ilyen teljesítményt tudtunk nyújtani, de egyben csalódottak is, hogy most befejeződik számunkra az Európa-bajnokság. Bebizonyítottuk, hogy egyik válogatott sem írhat le bennünket, erőn felül teljesítettünk. Örülök, hogy sikerült ilyen szép gólpasszt adni, de azért kellett hozzá Szalai Ádám is, hogy befejelje. Csapatként amit ezen a három meccsen nyújtottunk, az előtt tényleg le a kalappal. Jó úton járunk, az elit válogatottakkal szemben helyt tudtunk állni, meg tudtuk szorongatni őket"
– mondta Sallai Roland.

„Nagyon nem volt benne a mérkőzésben, hogy gólokat tudnak szerezni, kompaktak voltunk, nem találták a helyeket közöttünk. A vége felé már pánikoltak a németek, éppen ezért különösen sajnáljuk, hogy végül ki tudtak egyenlíteni. A mérkőzés előtt sokan aláírták volna a döntetlent, de mi úgy jöttünk ki a pályára, hogy meg akarjuk nyerni. Jól játszottunk, de sajnos ez lett a vége" – mondta Botka Endre.

„Megmutattuk, hogy van tartás a csapatban, de sok hibát is elkövettünk. Jó volt látni, hogy keményen küzdöttünk az egyenlítésért. Ideges meccs volt. Tudtuk, hogy a magyarok mindent kiadnak majd magukból. Az összes kiscsapat rengeteg erőfeszítést tesz és nagyon jól tud védekezni. A magyarok tíz emberrel védekeztek a saját térfelükön, és nem volt veszítenivalójuk. Nagyszerű, hogy továbbjutottunk ebből a nehéz csoportból, most készülhetünk az angolok ellen" – mondta Joachim Löw a meccs után.

Marco Rossi és Joachim Löw a meccs utánForrás: UEFA via Getty Images/Alex Grimm

„Miután sikerült egyenlítenünk, hatalmas hibát követtünk el azzal, hogy újra gólt kaptunk. Ennek nem szabadott volna megtörténnie, ha egy csapat komoly eredményt akar elérni egy ilyen tornán. De ezek után sem kételkedtünk magunkban, komoly önbizalma van a csapatnak" – mondta a továbbjutást érő gól szerzője, Leon Goretzka.

A csereként beállt Goretzka lőtte tovább a németeketForrás: Getty Images/Christof Stache

„A magyarok nagyon jól játszottak, nagyon egységesek voltak. Nem igazán találtuk a megfelelő megoldást a problémáinkra, de a hozzáállásunkkal nem volt gond. Végül az a legfontosabb, hogy megvan a továbbjutás és a következő meccsen is csak ez fog számítani, szerintem ott is jó esélyeink vannak" – mondta a meccs emberének választott Joshua Kimmich.

  • Ez volt zsinórban a negyedik Eb-meccse a németeknek, amikor félidőben 1-0-s hátrányban voltak
  • Szalai Ádám lett a magyar csapat első játékosa, aki két Európa-bajnokságon is gólt tudott szerezni
  • A németek legutóbbi 21 meccsükből csak háromszor kaptak ki
  • A németek legutóbbi 17 meccsük közül csak hármat úsztak meg kapott gól nélkül
  • A magyar válogatott legutóbbi 14 meccsén csak egyszer szenvedett vereséget (hét győzelem, hat döntetlen, egy vereség)
  • A magyar válogatott legutóbbi öt Európa-bajnoki csoportmeccséből négyszer döntetlent játszott