Vágólapra másolva!
Az angol válogatott 2-0-ra legyőzte Németországot az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, és bejutott a legjobb nyolc közé. Joachim Löw számára dicstelen véget ért több mint egy évtizedes pályafutása a német nemzeti csapat kispadján. Ezen az Eb-n a német válogatott tagjai, vezetői sokkal többet foglalkoztak a politikai demonstrációkkal, mint a futballjukkal. Jellemző: a német sportlap arról írt lelkendező cikket, hogy most már térdeltek is, még Joachim Löw is, és a lelátón voltak sokan, akik megtapsolták őket (a közvetítésben egyébként lehetett hallani, hogy a fújolók voltak többen). Igaz, a mutatott játékukon nem is nagyon volt mit dicsérni.

A legjobb 16 között az egyik legnagyobb hagyománnyal és rivalizálással bíró összecsapást Anglia hazai pályán játszhatta. Míg ők csoportelsőként, addig a németek második helyen jutottak tovább.

Joachim Löw a

Neuer - Ginter, Hummels, Rüdiger - Kimmich, Goretzka, Kroos, Gosens - Havertz, Th. Müller - Werner

tizenegynek szavazott bizalmat. Gareth Southgate, az ellenfél szövetségi kapitánya a

Pickford - Walker, Maguire, Stones - Trippier, Phillips, Rice, Shaw - Saka, Kane, Sterling

kezdőcsapatot küldte pályára a Wembley-ben.

Az angol szurkolók kifütyülték a német himnuszt Forrás: Getty Images/Catherine Ivill

Feszült hangulatban kezdődött a mérkőzés, miután a hazai drukkerek kifütyülték a német himnuszt (várjuk, hogy az UEFA indít-e vizsgálatot - a szerk.). Az első kapura lövés Leon Goretzka nevéhez fűződik, akit szintén az első tíz percben csak sárga lapot érően tudtak megállítani, miközben ziccerbe próbált kerülni.

Mindkét csapat harcosan futballozott az első félidőben, a 16. percben pedig már az angoloknak is volt helyzete. Raheem Sterling távoli lövését Manuel Neuer látványos mozdulattal szögletre ütötte. A sarokból beívelt labdát Harry Maguire fejelte a német kapus kezébe.

A 25. percben Matthias Ginter rántotta le Luke Shaw-t, amiért sárga lapot kapott - ez azt jelentette, hogy amennyiben a németek bejutnak a nyolc közé, akkor Joachim Löwnek változtatnia kell majd a három belső védős felállásán, ugyanis 27 éves játékosára eltiltás miatt nem számíthat majd.

Pickford óriási védése Timo Werner ziccerénél Forrás: Getty Images/Carl Recine

A 33. percben Timo Werner kapott egy jó kiugratást, a német támadó nem tudta ellőni a labdát Pickford mellett, aki bravúrral védett. A mérkőzés irama ezután valamelyest visszaesett, egyik csapat sem szívesen merte megkockáztatni, hogy hátrányba kerüljön.

Nehéznek tűnt eldönteni, hogy a francia Kylian Mbappé, vagy Harry Kane játszik szerencsétlenebbül ezen az Európa-bajnokságon. Az angol támadó az első félidő ráadásában egy átvétellel kicselezte Neuert, de Hummels bravúrral menteni tudott, így gól nélküli döntetlennel mehettek az öltözőbe a felek.

A második játékrészben a 49. perc hozta az első nagy lehetőséget, Kai Havertz távoli bombáját Pickford ütötte fölé. Még Sterling nem túl eredményes cselei is üde színfoltjai voltak ennek a visszafogott találkozónak. A szélső néha már-már túl is bonyolította a dolgokat.

Az angolok és a németek sokáig az egyik legrosszabb nyolcaddöntőt vívták egymás ellen Forrás: Getty Images/John Sibley

A 60. perchez közeledve előbb Kane, majd Bukayo Saka maradt lent a földön, de az orvosi személyzet mindkettőjüket meggyógyította. A 68-69. percben egy-egy csere felpörgethette volna a mérkőzést, hiszen Werner helyére Serge Gnabry érkezett német, Saka helyére pedig Jack Grealish a hazai válogatottba.

A találkozó fel is pörgött, de nem ők találtak először a kapuba.

A 75. percben Raheem Sterling góljával Anglia megszerezte a vezetést.

A villámgyors szélső ezúttal középen érkezett, és lőtte be Shaw középre tett labdáját a kapuba.

A németek három perccel később egyenlíthettek is volna, de Thomas Müller 17 méterről a sorfalba rúgott egy ígéretes szabadrúgást. A 81. percben Sterling eladta a labdát, Havertz pedig Müllert ugratta ki, aki ziccerben léphetett ki. A rutinos német focista óriásit hibázva mellélőtte a helyzetet.

Neuer hiába nyújtózkodott, nem volt esélye Sterling góljánál Forrás: Getty Images/John Sibley

A németeknek nagyon sokba került ez a hiba, ugyanis az angolok a hajrában eldöntötték a mérkőzést.

A 86. percben Harry Kane góljával Anglia eldöntötte a továbbjutás sorsát.

Shaw szerzett labdát és passzolt Grealishhez, aki a hazaiak 9-esét jól találta meg középen.

A hajrában Joachim Löw még előreküldte Hummelst csatárnak, de már ez sem segített.

Anglia 2-0-ra legyőzte Németországot, és bejutott a negyeddöntőbe.

Gareth Southgate együttese szombaton a Svédország-Ukrajna mérkőzés győztese ellen lép majd pályára.

1. félidő
45Kalvin Phillips
45Kalvin Phillips
25Matthias Ginter
25Matthias Ginter
8Declan Rice
8Declan Rice
0
2. félidő
95
92Thomas Mueller
92Thomas Mueller
89Robin Gosens
88Declan Rice
88Matthias Ginter
88Robin Gosens
87Matthias Ginter
87Declan Rice
87Robin Gosens
86Harry Kane
86Jack Grealish
86Harry Kane
77Harry Maguire
77Harry Maguire
75Raheem Sterling
75Luke Shaw
75Raheem Sterling
72Robin Gosens
69Timo Werner
69Bukayo Saka
69Bukayo Saka
69Timo Werner
46
46
Összeállítások
Anglia3-4-3
Németország3-4-2-1
Football Pálya
1
Jordan
Pickford
2
Kyle
Walker
5
John
Stones
6
Harry
Maguire
12
Kieran
Trippier
14
Kalvin
Phillips
4
Declan
Rice
3
Luke
Shaw
25
Bukayo
Saka
9
Harry
Kane
10
Raheem
Sterling

Anglia

Kezdők
1Jordan Pickford
2Kyle Walker
5John Stones
6Harry Maguire
77
77
12Kieran Trippier
14Kalvin Phillips
45
45
4Declan Rice
88
87
8
8
3Luke Shaw
75
25Bukayo Saka
69
69
9Harry Kane
86
86
10Raheem Sterling
75
75
13Aaron Ramsdale
23Sam Johnstone
7Jack Grealish
86
8Jordan Henderson
11Marcus Rashford
15Tyrone Mings
16Conor Coady
17Jadon Sancho
19Mason Mount
20Phil Foden
24Reece James
26Jude Bellingham
Cserék

Németország

Kezdők
1Manuel Neuer
4Matthias Ginter
88
87
25
25
5Mats Hummels
2Antonio Ruediger
6Joshua Kimmich
18Leon Goretzka
8Toni Kroos
20Robin Gosens
89
88
87
72
7Kai Havertz
25Thomas Mueller
92
92
11Timo Werner
69
69
13Jonas Hofmann
16Lukas Klostermann
12Bernd Leno
22Kevin Trapp
3Marcel Halstenberg
9Kevin Volland
10Serge Gnabry
14Jamal Musiala
15Niklas Suele
17Florian Neuhaus
19Leroy Sane
21Ilkay Gundogan
23Emre Can
24Robin Koch
Cserék