A férfi 3x3-as kosárcsapat sem jutott ki a tokiói olimpiára

3x3 kosárlabda, férfi kosárlabda-válogatott
Kicsit pontosabban kellett volna játszani, talán csak ennyi múlott a magyar siker
Vágólapra másolva!
A magyar férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott 21-14-re kikapott Belgiumtól a debreceni olimpiai kvalifikációs torna döntőjében, így lemaradt a tokiói szereplés lehetőségéről.
Vágólapra másolva!

Alig másfél órával a Szlovénia elleni óriási csatában, 1-6-ról megfordított, végül 19-16-ra megnyert elődöntő után újra pályán voltak Ivosev Tamásék, hogy valóra váltson egy olyan még pár hónapja is hihetetlennek tűnő álmot, hogy kijussanak Tokióba. Az ellenfél az a belga csapat volt, amelyik az elődöntőben egy utolsó másodperces kosárral verte meg 16-15-re Mongóliát.

A mieink a már ismert Ivosev Tamás, Demeter Attila, Keller Iván, Kerpel-Fronius Balázs összeállításban léptek pályára a debreceni főtéren, ahol az este 20 órai kezdés ellenére is teli volt a pálya körül felhúzott lelátó.

Thibaut Vervoort duplájával, majd Nick Celis egy pontosával kezdődött a meccs, majd Ivosev szerezte meg az első magyar pontot. Ivosev újabb kosarára Vervoort válaszolt 2+1-el. Kerpel-Fronius is betalált, majd, amíg Ivosev az alapvonalon kívül feküdt egy ütközés után, a belgák dobtak egy újabb triplát.

Kicsit pontosabban kellett volna játszani, talán csak ennyi múlott a magyar siker Forrás: Camera Kft.

Bogaerts büntetőjével három és fel perc elteltével 9-5-re vezettek a belgák. Aztán végre mi is dobtunk egy duplát Ivosev jóvoltából, majd a mieink legjobbja még egy ziccert is behintett, és máris szoros volt a meccs (7-9).

Féltávnál, azaz öt perc elteltével 12-10-re vezettek a belgák, viszont már Keller és Demeter neve mellé is pont került. Négy perc volt vissza, amikor elértük a hét személyi hibát, a belgák dobhattak, de csak az egyik ment be, aztán Ivosev blokkolt gyönyörűen egy eladott labda után. Demeter két büntetőből egyet dobott be, majd felváltva estek a kosarak, azaz nem tudtunk két-három pontnál közelebb kerülni az ellenfélhez.

Nekünk is voltak azért szép akcióink Forrás: Camera Kft.

És sajnos, míg Demeter távoliját kidobta a gyűrű, addig Vervoorté behullott, így 1:31-el a vége előtt 19-14-re vezettek a belgák. Mi már csak a duplákban bízhattunk, de nem jöttek a távolik, míg a belgák két egy pontos kosárral eldöntötték a mérkőzést, és ők harcolták ki az olimpiai szereplés jogát.

Eredmény, olimpiai selejtező, döntő:
Magyarország–Belgium 14-21