Döbbenetes bejelentés: a szervezők bevallották, hányan haltak meg a foci-vb előkészületeiben

2022.11.29. 19:07

Hasszan al-Tavadi, a katari szervezőbizottság főtitkára 400 és 500 közé tette a torna előtt meghalt munkavállalók számát, ami jóval magasabb, mint a korábban beismert szám.

A katari szervezőbizottság korábban – annak ellenére, hogy a sajtó többezer halálos áldozatról ír – mindössze három munkás (akik részt vettek a világbajnokságnak most otthont adó stadionok építésében és felújításában) halálát ismerte el a munkálatok 2014-es kezdete óta és további 37 áldozatról számoltak be, akik nem munkahelyi baleset következtében haltak meg.

Azonban Al-Tavadi Piers Morgannek beszélt a háttérben zajló munka részleteiről, és a brit újságíró rákérdezett arra is, hogy pontosan hány ember veszítette életét az előkészületek során.

Négy és ötszáz között, pontosabb számot nem tudok mondani – nyilatkozta. – Egy halálos áldozat is túl sok, de évről évre javultak az egészségügyi és biztonsági előírások a világbajnokságnak azokon a helyszínein, amelyekért mi voltunk a felelősek."

Al-Tavadi szerint a katari szakszervezetek is dicsérték azokat a fejlesztéseket, amelyeket a világbajnokság építményein dolgozó munkások érdekében tettek.

„Úgy gondolom, hogy összességében a munkaügyi reform szükségessége önmagában azt diktálja, hogy a fejlesztések megtörténjenek – folytatta. – A történt javulás nem a világbajnokságnak köszönhető: ezek olyan fejlesztések, amelyekről tudtuk, hogy meg kell tennünk a saját értékeink miatt, legyen szó akár az egészségügyi és biztonsági előírásokról, akár a szállás színvonalának javításáról. A világbajnokság csak katalizátorként szolgált."

Forrás

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!