Vágólapra másolva!
A Copa América első két negyeddöntője után Mexikó és Uruguay készülődhet a folytatásra, míg ellenfeleik, Costa Rica, illetve Chile hazautazhat Kolumbiából. Mindkét találkozón papírforma-eredmény született, bár Costa Ricát a csoportmérkőzéseken nyújtott teljesítménye alapján sokan képesnek tartották a meglepetésre. Ebből ugyan semmi nem lett, de a közép-amerikaiak így is elégedetten búcsúzhattak.

Uruguay és Costa Rica már a csoportmérkőzések során is megmérkőzött egymással, és az egy héttel ezelőtt lejátszott mérkőzésen 1-1-es döntetlen született. A közép-amerikaiak számára ez kiváló eredmény volt, nem csoda, hogy egy kivételtől eltekintve (Hernán Medfordot Rolando Fonseca váltotta) ugyanazzal a tizeneggyel kezdték az összecsapást. A másik oldalon már több változás volt, Víctor Púa mester három poszton is új embert vetett be.

A szakadó esőben lejátszott találkozón a celeste kezdett jobban, és az első játékrészben többet támadott, különösen a sokszor előretörő jobbhátvéd, Jorge Anchén révén, ám a csatársorban szereplő Morales-duó (Richard és Carlos) nem nagyon tudta felvenni a légi harcot a Costa Rica-i védőkkel, így a számtalan elfutás és beadás nem hozott eredményt.

A közép-amerikaik közül egyedül Paulo Wanchope próbálkozott, de a torna legeredményesebb támadóját a 90 perc nagy részében tökéletesen semlegesítették. A Manchester City csatárának azonban egyetlen védelmi kihagyás is elég volt a gólhoz: a szünet után a pálya középső harmadában szedett össze egy labdát, megindult vele előre, majd miután három védőn is áthámozta magát, a kapuba passzolt. Igaz, közben Alejandro Curbelóval szemben szabálytalankodott, de a játékvezetőt ez egyáltalán nem zavarta, és az uruguayiak tiltakozása ellenére megadta a gólt.

A celeste azonban nem panaszkodhatott a bíróra, hiszen nem sokkal később tizenegyest ítélt az uruk javára. A Costa Rica-iak védője, Luis Marín (akinek egyébként sem sok szabályos megmozdulása volt a meccsen) vágta fel a tizenhatoson belül Carlos Moralest, és a jogos büntetőt Rodrigo Lemos értékesítette. Az uruguayiak ezt követően nagy rohamozásba kezdtek a győztes gólért, és erőfeszítéseiket az utolsó percekben siker is koronázta. Megint Marín volt a vétkes, aki ezúttal a kaputól mintegy húsz méterre szabálytalankodott, a szabadrúgást pedig a találkozó legjobbja, Pablo "Bolo" Lima vágta a kapuba.

A másik negyeddöntőben Mexikó ellenfele Chile válogatottja volt, és a közép-amerikai együttes viszonylag simán jutott tovább. A mexikóiak semmit sem bíztak a véletlenre, rögtön az első perctől kezdve nekirontottak ellenfelüknek, támadásaik pedig nagy zavart okoztak a chilei védelemben. Különösen Jesús Arellano volt elemében, aki rengeteget mozgott keresztbe, és szinte mindig megjátszható volt. Nem csoda, hogy ő szerezte Mexikó vezető gólját is: lefutotta a védőket, és a vetődő kapus alatt a hálóba lőtt.

A mexikói együttes előtt ezt követően is sok lehetőség adódott, de a chileiek portása, Sergio Vargas a góltól eltekintve mindent megfogott. A másik kapusnak, Óscar Péreznek ezzel szemben nem sok dolga volt, hiszen chilei részről csak Cristian Montecinos néhány távoli lövése jelentett veszélyt. Jellemző a chilei támadójátékra, hogy Rodrigo Núnezt mát a 38. percben lecserélte Pedro García, de a helyére beállt Rodrigo Valenzuela sem sokat tett hozzá a csapatjátékhoz.

A szünet után a mexikóiak kissé visszavettek a tempóból, és igyekeztek kontrákra játszani, ami be is jött: Arellano ugratta ki Daniel Osornót (aki csak kilenc perccel korábban állt be), és a cserecsatár nem hibázott. Az elődöntőben tehát Mexikó-Uruguay mérkőzésre kerül majd sor szerda hajnalban.

Mexikó-Chile 2-0 (1-0)
Pereira, Hernán Ramírez Villegas-stadion
vezette: Carlos Simón (brazil).
Mexikó: Ó. Pérez - A. Rodríguez (Zepeda 26.), Márquez, Vídrio, R. H. Morales, Torrado, García Aspe, J. Rodríguez (Mercado 66.), Arellano, De Nigris (Osorno 71.), R. Morales. Szövetségi kapitány: Aguirre.
Chile: Vargas - Fuentes, Reyes, Rojas, Pérez (Neira 66.), Maldonado (Henríquez 75.), Villaseca, Núnez (Valenzuela 38.), Osorio, Navia, Montecinos. Szövetségi kapitány: García.
gól: Arellano (18.), Osorno (80.).
sárga lap: Rojas, Villaseca, De Nigris, Vídrio.

Uruguay-Costa Rica 2-1 (0-0)
Armenio, Centenario-stadion
vezette: Ruíz (kolumbiai).
Uruguay: Munúa - Anchén, Sorondo, Gutiérrez, Curbelo, Lima, Callejas, Pérez, Lemos (Martínez 89.), C. M. Morales (Olivera 69.), R. Morales. Szövetségi kapitány: Púa.
Costa Rica: Lonnis - Drummond, Marín, Parks, Martínez, Centeno (Cordero 68.), Solís, Castro, Gómez (Bryce 64.), Fonseca, Wanchope. Szövetségi kapitány: Guimaraes.
gól: Lemos (11-esből 60.), Lima (87.), ill. Wanchope (50.).
sárga lap: Callejas, Marín, Solís, Lonnis, C. M. Morales.

Következik: Kolumbia-Peru (magyar idő szerint: július 24., kedd, 00.30 óra), Brazília-Honduras (július 24., kedd, 02.45 óra)

Korábban az [origo]-ban:

Caliban több kiállítást láttak, mint gólt

Ajánlat:

A 40. Copa América eredményei