Vágólapra másolva!
Az RCD Mallorca együttese nagy meglepetésre kikapott a Hajduk Splitttől a Bajnokok Ligája selejtezőjének első mérkőzésén, így jelenleg nem a legjobb a hangulat a csapat háza táján. A rosszkedvet az sem javította, hogy a hírek szerint a csapat fiatal támadója, Luque előszerződést kötött a Real Madriddal, és a 2002-2003-as idénytől a királyi gárdában folytatja pályafutását.

A csatár az FC Barcelonában kezdte pályafutását, de az ifik közül kiöregedve a katalánok nem tartottak rá igényt, és akkor szerződött az RCD Mallorcához. Az előző szezonban különösen jól ment neki a játék, és a kameruni Samuel Eto'ó-val kiváló csatárduót alkotott. Nem csoda, hogy bejelentkezett érte a Real Madrid és a Barca is, ám a focista ekkor még úgy döntött, hogy meghosszabbítja szerződését a Mallorcával. Egy hónappal ezelőtt tehát új kontraktust írt alá, amelynek értelmében 2005-ig kötelezte el magát a mallorcai egyesülethez.

Úgy látszik azonban, hogy ez csak arra volt jó, hogy még inkább felverje az árát, hiszen a Real Madrid és a Mallorca között tovább folytatódtak a tárgyalások, és a hírek szerint a két klub elnöke már múlt szombaton megegyezett a transzferről, amit a játékos ügynöke, Manel Ferrer csak a napokban jelentett be. Eszerint a királyi gárda hétmillió fontért foglalta le a futballista játékjogát a 2002-2003-as idénytől kezdődően. Ahhoz képest, hogy a Barcelona tavaly már 11 milliót is kínált Luqueért, ez nem is olyan komoly összeg.