Vágólapra másolva!
Az igazi sztárjátékosokért manapság már óriási a küzdelem a nagy klubok között, s a verseny gyakran már az előírások figyelmen kívül hagyásával folyik. Az érvényben lévő jogszabályok szerint ugyanis egy egyesület csak akkor kezdhet tárgyalásokat egy futballistával, ha előtte annak csapatával is felvette a kapcsolatot. Ez a szabály azonban egyre inkább csak papíron létezik, mint ahogyan a holland Jaap Stam sem a hivatalos úton tette az első lépést Manchester United felé.

Ferguson boldog: Stam alá-
írt a Manchesterhez

Manchester United

A nyár elején Alex Ferguson a feleségével Franciaországban nyaralt, és beiktatott egy röpke amszterdami kitérőt is, hogy találkozhasson Stammal. A randevúra egy, a repülőtérhez közeli lakásban került sor, amelyet Stam menedzsere bérelt ki - szállodába nem akartak menni, nehogy véletlenül kitudódjon a dolog. A felek mindössze harminc percet töltöttek együtt, és a játékos szerint mindössze annyiról volt szó, hogy Ferguson tudni akarta, milyen ember is ő a valóságban.

"Szó sem volt szerződésről vagy pénzről. Sir Alex csak állt a szobában, tele önbizalommal, és mosolyogva annyit mondott nekem: Jaap, azt akarom, hogy a Manchester United játékosa legyél. Azt akarom, hogy te irányítsd a védelmünket, és a Bajnokok Ligája-győzelemre vezesd a csapatot. Féltem attól, hogy esetleg rossz benyomást teszek rá, mert akkoriban még meglehetősen rosszul beszéltem angolul, és alig értettem meg a skót akcentusát, de szerencsére neki nem ez számított" - írta Stam az önéletrajzi könyvben.

Korábban:

A Liverpoolé a Charity Shield