Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája-selejtező legnagyobb meglepetését kétségtelenül a Lille okozta azzal, hogy kiverte az esélyesebbnek tartott AC Parmát. A visszavágón különösen a franciák védelme volt nagy nyomásnak kitéve, de a csapat középhátvédje, a kopasz Pascal Cygan emberfeletti teljesítményt nyújtott, és vezérletével a galloknak sikerült kihúzniuk egy kapott góllal.

Cygan (balra) a Parma kiverését ünnepli.

A Division 1-ben 1995. augusztus 5-én mutatkozott be a Saint-Etienne ellen, és a bajnokság hátralévő részében összesen 27 mérkőzésen lépett pályára. A következő idényben már kevesebb találkozón szerepelt, összesen 14 alkalommal vetették be, a Lille pedig kiesett a legjobbak közül. Azon a nyáron az egyesület átadólistára tette a védőt, de egyetlen klub sem jelentkezett Cyganért, sőt, a jelenlegi edző, Vahid Halilhodzsics szerint még a negyedik osztály tartalékjai közé sem akarták elvinni. A Lille végül így járt jól, mert Cygan egyre jobban játszott, és Halilhodzsics 1998-as érkezése után valósággal kivirágzott.

Az 1999-20000-es szezonban, amikor a gárda kiharcolta a feljutást a legjobbak közé, Cygant a második vonal legjobb védőjének választották, de teljesítménye az élvonalban sem romlott, sőt. A legjobbak között is kiválóan futballozott, olyannyira, hogy a szezon végén a France Footbal osztályzatai alapján ő lett a gall élvonal legjobb játékosa. A nyáron több kérője is akadt, de végül a maradás mellett döntött, és ezzel nem csak a klub, hanem ő is jól járt, hiszen a Bajnokok Ligájában bizonyíthatja rátermettségét.