Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája után az UEFA Kupában is befejeződnek a selejtezők, ma eldől, hogy mely együttesek kerülnek fel a főtáblára. A selejtezőkben természetesen még jobbára olyan klubok szerepelnek, amelyek nem tartoznak a kontinens labdarúgásának elitjébe, de azért jó néhány patinás alakulat is pályára lép majd.

A jugoszláv Partizan Beogradnak papíron nagyon könnyű ellenfél jutott az andorrai Santa Coloma jóvoltából, ám a jugók az első találkozón idegenben mindössze 1-0-ra tudtak nyerni, ami nem kis meglepetést okozott. Igaz, a plávik csatára, Vladimir Ivic szerint a miniállam futballistái azért tudtak ilyen tisztességes eredményt elérni, mert rendkívül keményen, már-már durván futballoztak. Ivic mindezt a lelátóról állapította meg, mert Andorrában nem játszott, és véleményének némileg ellentmond, hogy a találkozón egy piros lap született, azt viszont a jugoszlávok csapatkapitánya, Sasa Ilic kapta… A Partizan futballistái most mindenesetre fogadkoznak, hogy hazai pályán gólparádét rendeznek, de a főpróba nem sikerült valami jól, mivel a bajnokságban a Radnicki Kragujevac ellen csak döntetlent ért el a gárda.

Az osztrák Rapid Wien is alaposan megszenvedett két héttel ezelőtt egy nála jóval gyengébb ellenféllel, hiszen a San Marinó-i Cosmost csak egy góllal tudta legyőzni. Azóta edzőcsere történt a bécsieknél, Ernst Dokupil helyett asszisztense, Peter Persidis került a kispadra, és a szakember azt szeretné, ha csapata önbizalom-növelő győzelmet aratna a miniállam együttesével szemben.

A román FC Brasovnál sem mennek a legjobban a dolgok, mert bár a gárda az UEFA Kupa-selejtezőjének első mérkőzésén 5-1-re verte az örmény Mika Asztarakot, és ezzel tulajdonképpen be is biztosította továbbjutását, a pontvadászatban csak a 11. helyen áll a csapat, ráadásul a hét végén a tréner, Ilie Dumitrescu lemondott posztjáról. Az egykori világklasszis futballista helyét Adrian Hirlab vette át, akinek első mérkőzésén nem lesz nehéz dolga.

A magyar együtteseken kívül még négy gárdában léphet pályára honfitársunk. A finn MyPa Anjalankoskiban minden bizonnyal Mitring István véd majd, de a gárdának nem sok esélye van a továbbjutásra, mivel az első találkozón hazai pályán kapott ki 3-1-re a svéd Helsingborgs BK-tól. Valószínűleg Kenesei Zoltán is kezdő lesz az SK Tiranában a ciprusi Apollon Limasszol ellen, míg Horváth Ferenc a Maccabi Tel-Aviv, Fekete László pedig a Helsingin JK kispadján foglal majd helyet.

Korábban: