Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgásban megszokott tempóban kezdődött idén is a Premier League, a múlt hét végi rajtot követően két csapat már hétfőn pályára lépett, a mezőny zöme keddig és szerdáig várhatott ezzel. A Liverpool FC Szuperkupa-, illetve az Aston Villa és a Newcastle United pedig UEFA-Intertotó-kupa kötelezettsége miatt halasztotta el kisorsolt bajnokiját. A forduló zárásaként az első játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését vívó két csapat lépett pályára.

A bajnoki címvédő Manchester United a Fulham FC ellen kivívott kínkeserves győzelem után ezúttal csak egy pontot szerzett, pedig ellenfele egy másik újonc, a Blackburn Rovers volt. Az Ewood Parkban a MU Stam és Gary Neville nélkül kezdett, elől pedig Sir Alex Ferguson Ruud van Nistelrooy mellett ismét Paul Scholesnak szavazott bizalmat.

A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, a vendégek első veszélyes akciójára az első negyedóra végéig kellett várni, ám a 20. percben Ryan Giggs jóvoltából már vezetett is a bajnok. A gól után is a Rovers irányított, a Vörös Ördögök inkább távoli lövésekkel próbálkoztak, a játékrész végén Scholes, Beckham és Juan Sebastián Verón is tesztelte Brad Friedel reflexeit.

Szünet után hamar egyenlített Graeme Souness csapata, egy oldalról beívelt szabadrúgás David Beckham fején irányt változtatva került Fabien Barthez kapujába. Hiába kapcsolt nagyobb sebességbe a MU, a vezetést ismét a Rovers szerezte meg, a kíválóan futballozó északír Keith Gillespie révén, aki anno éppen Sir Alex miatt távozott az Old Traffordról.

Az utolsó negyedórára a vendégek nagy erőket mozgosítottak, beszállt a két "igazi" csatár, Dwight Yorke és Andy Cole is. Három perccel később már jött is az egyenlítés: Short szabálytalankodott sárga lapot érően Yorke-kal (mivel ez már a második volt, kiállítás lett a történet vége), Wiley pedig szabarúgást ítélt. Amíg a hazaiak a sorfal felállításán tanakodtak, Friedel kapus vezetésével, addig Beckham jóvátéve öngólját, a hálóba ívelt. Hiába tiltakoztak a blackburniek, a játékvezető megadta a gólt.

A sokak által meglepetéscsapatnak várt Fulham már a szezonynyitón bizonyította, hogy Jean Tigana együttesére szebb feladatok várnak, mint a kiesés elleni harc. A Fulham ezúttal már nem elégedett meg a tisztes helytállással, mint a MU ellen, csak a három ponttal. Az elmúlt idényben a másodosztályban együttesen 46 gólt szerzett Louis Saha-Barry Hayles ezen az estén kettőre volt hitelesítve, ami sima győzelmet jelentett az újoncnak.

Premier League, 2. forduló
Blackburn Rovers - Manchester United 2-2 (0-1)
Rovers:
Friedel - Curtis, Björnebye, Short, Berg - Flitcroft, Gillespie, Duff, Mahon - Grabbi, Jansen.
Man Utd.: Barthez - Irwin, Silvestre, Brown, Johnsen - Beckham, Giggs, Keane, Veron - Scholes, Nistelrooy.
gól: Beckham (49. öngól.), Gillespie (69., illetve Giggs (20.), Beckham (78.)
kiállítva: Shorts (77.)

Fulham - Sunderland 2-0 (0-0)
Fulham:
Van der Sar - Brevett, Melville, Goma, Finnan - Collins, Malbranque, Goldbaek, Davis - Hayles, Saha.
Sunderland: Sörensen - Haas, Gray, Craddock, McCartney - Schwarz, McCann, Kilbane, Hutchison - Phillips, Laslandes.
gól: Hayles (70.), Saha (85.)

A bajnokság állása: m gy d v gk p

1.

Bolton Wanderers

2

2

-

-

6-0

6

2.

Leeds United

2

2

-

-

4-1

6

3.

Manchester United

2

1

1

-

5-4

4

4.

Everton FC

2

1

1

-

3-2

4

5.

Arsenal FC

2

1

-

1

5-2

3

6.

Fulham FC

2

1

-

1

4-3

3

7.

Ipswich Town

2

1

-

1

3-2

3

8.

Liverpool FC

1

1

-

-

2-1

3

9.

Derby County

2

1

-

1

3-4

3

10.

Sunderland FC

2

1

-

1

1-2

3

11.

Tottenham Hotspur

2

-

2

-

1-1

2

12.

Chelsea FC

1

-

1

-

1-1

1

Newcastle United

1

-

1

-

1-1

1

14.

Aston Villa

1

-

1

-

0-0

1

15.

Blackburn Rovers

2

-

1

1

3-5

1

16.

Charlton Athletic

1

-

-

1

1-2

0

West Ham United

1

-

-

1

1-2

0

18.

Southampton FC

1

-

-

1

0-2

0

19.

Middlesbrough FC

2

-

-

2

0-5

0

Leicester City

1

-

-

1

0-5

0

Az Aston Villa-Charlton Athletic, a Newcastle United-Leicester City, a West Ham United-Chelsea FC és a Southampton FC-Liverpool FC mérkőzések elmaradtak, utóbbit október 24-én játsszák.

A góllövőlista élmezőnye:
3 gólos:
Saha (Fulham FC)
2 gólos: Bergkamp (Arsenal FC), Nolan, Frandsen, Ricketts (Bolton Wanderers), Owen (Liverpool FC), Van Nistelrooy, Beckham (Manchester United), Ferguson (Everton FC), Finidi (Ipswich Town), Ravanelli (Derby County).

Korábban:

Rangadót vesztett az Arsenal