Vágólapra másolva!
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) szokásos hétfői sajtótájékoztatóján hiányzott a két kapitány. Gheorghe Hagi és Gavril Balint egy közös ismerősük temetésére volt hivatalos. Helyettük a válogatott technikai igazgatója, Jenei Imre hirdette ki a Magyarország elleni vb-selejtezőre összehívott 22-es keret névsorát.

A magyarországi futballkörökben is közismert szakember szerint jó lenne, ha a román válogatott megnyerné a szeptember 5-i találkozót a Népstadionban, mert ezzel bebiztosítaná magának a 8. selejtezőcsoport második helyét, ami merőben megnövelné Románia esélyeit a 2002-es világbajnokságon való részvételre. "Noha egy döntetlen is jó eredmény lenne számunkra Budapesten, én azonban optimista vagyok, és bízom benne, hogy a játékosok a győzelemre fognak összpontosítani" - mondta Jenei a konferencián.

A román keretből egyelőre a "sevillai" Iulian Filipescu és a Dinamós Giani Kirita szolgálatai bizonytalanok, akik apró sérüléssel bajlódnak. Az viszont már biztos, hogy a francia Nantes légiósa, Viorel Moldovan nem lesz ott Budapesten, helyette a stuttgarti Ionel Ganea kapott (ismét) bizalmat a szövetségi kapitánytól. A három kapus közül is csupán kettő fog utazni a szeptember 5-i mérkőzésre, és valószínűleg a légiós Bogdan Lobont lesz Hagi választottja a kezdőcsapatban.

Bölöni csapatához képest elég sok változás állt be a közép- és hátvédsorban, de ez nem meglepő, hiszen Bölöni is hangoztatta, hogy irányító játékos "kerestetik", és a védelemmel sem volt tökéletesen megelégedve. Hagi "változatában" érdekes még a 34 éves Ioan Ovidiu Sabau (Rapid) jelenléte, aki több mint két éve volt utoljára válogatott tag, azóta egy évig a harmadosztályban szereplő kolozsvári diákcsapatnál volt edző-játékos, mielőtt az idén a fővárosi Rapidhoz igazolt.

A teljes román keret:
Kapusok: Bogdan Lobont (Ajax Amsterdam), Emilian Dolha (Bukaresti Rapid), Bogdan Vintila (Pitesti-i FC Arges)
Védők: Cosmin Contra (AC Milan), Giani Kirita (Bukaresti Dinamo), Iulian Filipescu (Betis Sevilla), Gheorghe Popescu (US Lecce), Mirel Radoi (Bukaresti Steaua), Adrian Iencsi (Rapid), Cristian Chivu (Ajax Amsterdam), Dan Lacusta (Ploiesti-i Astra)
Középpályások: Florentin Dumitru (Steaua), Florin Pirvu (Dinamo), Dorinel Munteanu (VfL Wolfsburg), Mihai Tararache (Grasshopper Zürich), Ioan Ovidiu Sabau (Rapid), Adrian Ilie (Valencia), Adrian Mutu (Hellas Verona), Laurentiu Rosu (Numancia Soria)
Csatárok: Ionel Ganea (VfB Stuttgart), Marius Niculae (Sporting Lisboa), Adrian Mihalcea (Dinamo).

Balla István