Vágólapra másolva!
Fernando Redondo, az AC Milan régóta sérüléssel bajlódó argentin labdarúgója arra kéri klubja vezetőit: addig ne folyósítsák fizetését, amíg nem tér vissza a pályára.

A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes (1998, 2000) dél-amerikai középpályás tavaly nyáron igazolt a Real Madridtól Olaszországba, de új csapatában eddig még egyetlen tétmérkőzésen sem játszott, miután egy edzésen súlyos térdsérülést szenvedett.

"Fernando azt akarja, hogy ne fizessünk, mert így kisebb nyomás nehezedik rá" - mondta Adriano Galliani alelnök. "Azt is felajánlotta, hogy felmondja a klub által bérelt házat és autót, de ezt visszautasítottuk. Galliani hozzátette: az orvosok véleménye szerint Redondo hamarosan újra harcra kész lesz.