Vágólapra másolva!
Az Olympique Lyon első BL-mérkőzésén ebben a szezonban hazai pályán szenvedett vereséget a Bayer Leverkusentől, így a franciák számára létkérdés volt, hogy sikerül-e pontot szerezniük a török Fenerbache otthonában. A Lyon végül mindhárom pontot elhozta Isztambulból, köszönhetően középpályásának, Christophe Delmotte-nak, aki az utolsó percben fejelt Rüstü Recber kapujába.

Delmotte a megbízhatóság
mintaképe
RC Lenshoz

Ennek ellenére nem sikerült beverekednie magát a kezdő tizenegybe, a következő bajnokságban is csak csere volt, ezért 1993 nyarán a másodosztályú Sedanba igazolt. Ott aztán alapember lett, az idény folyamán 42 találkozón lépett pályára, és ötször volt eredményes. Nem is maradt a második vonalban, a legjobbak közé frissen feljutó Cannes szerződtette, ahol szintén remekül teljesített. Ennek megfelelően egykori klubja, az RC Lens ismét igényt tartott rá, visszavásárolta őt, persze már nem a kispadra. Két éven keresztül kihagyhatatlan volt a lensi gárdából, 1997 nyarán azonban az Olympique Lyon 1,3 millió fontot ajánlott érte, amit a Lens el is fogadott. Delmotte tehát Lyonban folytatta pályafutását, és továbbra is a megbízhatóság mintaképe volt. Alig hagyott ki meccset, és bár nem a góljairól híresült el, szezononként egy-két találatot mindig bevállalt.