Vágólapra másolva!
A Lazio nem valami jól kezdte az olasz bajnokságot, a római gárda, amely az előző idényben ezüstérmet szerzett a campionatóban, jelenleg öt fordulót követően kieső helyen áll a pontvadászatban. Nem csoda, hogy a klub vezetősége szeretné tovább erősíteni keretét, és ehhez az egyik fő kiszemelt a brazil Cruzeiróban futballozó argentin védő, Juan Pablo Sorín.

Sorín lehet a Lazio légiójának
legújabb tagja
Juventus

Egy szezont töltött el Torinóban, de csak kevés mérkőzésen lépett pályára, igaz, tapasztalatszerzés szempontjából nem volt hasztalan számára az olaszországi kaland. 1996 nyarán visszatért hazájába, ahol a River Plate játékosa lett. Itt gyorsan sikerült beilleszkednie, és első idényében szinte kihagyhatatlan volt a gárdából, amely ebben a szezonban az apertutát és a clausurát is megnyerte Argentínában, a következő esztendőben pedig a Libertadores-kupát hódította el. Sorín remek teljesítményének köszönhetően bekerült a válogatottba is. Egészen tavaly januárig futballozott a Riverben, amikor is némi meglepetésre Brazíliába szerződött, a Cruzeiro hárommillió fontnak megfelelő összeget fizetett érte.

Érdekesség, hogy a klubnak akkor az a Luiz Felipe Scolari volt a mestere, aki jelenleg a brazil válogatott szövetségi kapitánya. Sorín jelenleg is itt játszik a szurkolók nagy megelégedésére, ami azért számít nagy szónak, mert egy argentin játékosnak meglehetősen nehéz magát elfogadtatnia Brazíliában. Ballábas futballista lévén meglehetősen keresett a nemzetközi játékospiacon, a hírek szerint a nyáron a Manchester United szerette volna megvenni, most pedig a Lazio hajtott rá. Segítheti a rómaiak helyzetét, hogy Sorín menedzsere, Gustavo Mascardi már jó néhány argentin labdarúgót átsegített Olaszországba, elég, ha csak Hernán Crespo nevét említjük, aki jelenleg szintén a Lazio focistája.

Korábban:

A nap játékosa: Edílson