Vágólapra másolva!
A Borussia Dortmund az utolsó szalmaszálat ragadta meg a Bajnokok Ligájában a Boavista elleni győzelemmel, és a diadalból a cseh támadó, Jan Koller kulcsszerepet vállalt, hiszen egy gólpasszt adott, és ő szerezte a győztes találatot. Az óriási termetű futballistát korábban sok kritika érte, hogy csak fizikai adottságait kihasználva próbál helyzetbe kerülni, de a Rickennek adott gólpassza mindenkit meggyőzött arról hogy technikailag is kiválóan képzett labdarúgóról van szó.

Megannyi porosz hőse lett a langaléta cseh

A Spartában két szezont játszott végig, és ez idő alatt két aranyérmet szerzett, de csak elvétve kapott játéklehetőséget, és mindössze öt gólig jutott. Ennek ellenére a belga SC Lokeren szemet vetett rá, és 1996 nyarán leigazolta. Koller első belgiumi szezonjában már nyolcszor volt eredményes, majd a következőben ezt még hárommal megfejelte, de az igazi kiugrás az 1998-99-es idényben jött el a számára, amikor is 24 találattal szerzett gólkirályi címet. Ennek eredményeképpen bemutatkozhatott a cseh válogatottban, és első meccsén, éppen Belgium ellen, gólt is szerzett.

1999 nyarán az Anderlecht rekordösszegért szerződtette, de a brüsszeliek nem bánták meg döntésüket: Koller ugyanis előbb húsz, majd 22 góllal járult hozzá az Anderlecht bajnoki címéhez. A nyáron több klub is versengett aláírásáért, végül a Borussia Dortmund szerezte meg 21 millió márkáért.