Vágólapra másolva!
A Celta Vigo együttese meglehetősen jól szerepel mostanában, hiszen a galíciai gárda a Primera Divisiónban a második helyen áll, és az UEFA-kupában is versenyben van. A második forduló első mérkőzésén a szlovák Slovan Liberec ellen azonban csak nyögvenyelősen ment az együttesnek, és a csapatot végül az orosz középpályás, Alekszandr Mosztovoj mentette meg mesterhármasával.

Mosztovoj révbe ért Vigóban

Az 1990-es esztendő különösen jól sikerült a számára: az utánpótlás-válogatottal Európa-bajnokságot nyert, az ő gólját választották meg az év találatának Oroszországban (a Metalliszt Harkov elleni bajnokin hat védőt cselezett ki, mielőtt betalált volna a kapuba), és novemberben az Olaszország elleni Európa-bajnoki selejtezőn a szovjet nagyválogatottban is bemutatkozhatott.

Két év múlva aztán külföldre szerződött, a portugál Benfica vette meg, valószínűleg annak is köszönhetően, hogy Mosztovoj felesége révén megkapta a portugál állampolgárságot. Lisszabonban azonban nem ment neki a játék, csak egy szezont töltött el itt, és 1993-ban a francia Caenhez igazolt, majd újabb egy év múlva a Racing Strasbourg futballistája lett. Ott volt az 1994-es világbajnokságon, ahol egy meccsen lépett pályára, és a Strasbourggal szerepelt az Újpest elleni UEFA-kupa mérkőzéseken is. 1996-ban került jelenlegi egyesületéhez, a Celta Vigóhoz, ahol hamar közönségkedvenc lett látványos és eredményes játéka miatt. Középpályás létére sok gólt szerez, a legutóbbi idényben például kilenc alkalommal talált be.