Vágólapra másolva!
Nagy nap virradhat vasárnap Milánóra, ha a pletykák igaznak bizonyulnak. A hírek szerint ugyanis ismét kezdőként lép pályára az Inter csapatában a két ász, Ronaldo és Vieri, ezáltal viszont a remek formában lévő Kallon helye megkérdőjeleződött az együttesben. A listavezető Chievo a Perugiát fogadja, ám vereség esetén könnyen lekerülhet az első helyről.

A Serie A legrangosabb összecsapásán a Lazio a Juventust fogadja, és ha nyer, akkor pontszámban is utoléri torinói vetélytársát. A 8. helyen álló római együttesnél Crespo, Colonnese és Simeone sérült, de kisebb gondokkal küzd Negro, Favalli, Couto, illetve Sztankovic is. Utóbbi négy viszont biztosan játszik, csakúgy, mint a spanyol Gaizka Mendieta és az olasz válogatott Stefano Fiore a középpályán. A Juventus pihenten érkezik a rangadóra, hiszen a Bajnokok Ligája-mérkőzése köd miatt elmaradt. Így ha nem jön közbe semmi, akkor a Buffon, Thuram, Tudor, Iuliano, Zambrotta, Tacchinardi, Davids, Pessotto, Del Piero, Nedved, Trezeguet összetételű csapat veszi fel a küzdelmet.

Az Inter-Fiorentina mérkőzésre a hírek szerint minden jegy elkelt, ugyanis a jól értesültek tudni vélik, a hazai együttes a Ronaldo, Vieri csatárkettőssel áll majd fel. Erre pedig emberemlékezet óra nem volt példa. Az a legnagyobb kérdés, hogy Hector Cúper mester mit kezd majd a Sierra Leone-i támadóval, Mohamed Kallonnal, aki jelenleg az együttes leggólerősebb labdarúgója. Sőt, a jövő héttől az argentin tréner már számolhat az uruguayi Alvaro Recobával is, akinek lejár az útlevélbotrány kapcsán kirótt büntetése.

Amennyiben az Inter nyer, a Chievo pedig veszít, a milánói együttes a bajnokság élére ugrik. A veronai kiscsapat a Perugiát fogadja, és elméletileg nem okozhat gondot a győzelem. Ám a notórius "sárgások", Moro és D'Angelo után ezúttal a piros lapja miatt Marazzina, sárgái miatt pedig Lupatelli kapus is hiányzik majd.

Pármában a Serie A két "legfrissebb" trénere randevúzik: a milánói Carlo Ancelotti és a hazai kispadon Daniel Passarella. A Milan egy hazai 2-0-lal melegített az UEFA-kupában a portugál Sporting ellen, míg a Parma 1-1-et ért el a dán Bröndby ellen. Ráadásul a hazaiak nélkülözik a Juventus ellen kiállított Almeydát.

Pincési László