Vágólapra másolva!
A MU az Old Traffordon 3-1-re verte a Newcastle United együttesét. A találkozót követően Bobby Robson, a Szarkák trénere elmondta, ő a Manchestert tartja a bajnoki cím esélyesének. Ferguson taktikai okokkal magyarázta Beckham kihagyását. Nyílt titok, hogy Di Canio érkezhet a West Hamtől a Blackburnhöz igazolt Cole pótlására.

Fotó: Reuters
Di Canio tavaly Fair Play-díjat vehetett át Franz Beckenbauertől
második hely a tabellán

Roy Keane a következőkben foglalta össze az együttes jó szereplésének okait: "Főleg az összpontosításban javultunk az utóbbi időben. Volt egy rossz sorozatunk, amelyből nehezen lábaltunk ki. Tudjuk persze, hogy hosszú még az út a bajnokság végéig, de már van alapunk reménykedni."

A MU menedzsere, Alex Ferguson is hasonló módon vélekedett, mint játékosa: "Egy nagy hely megmászása van mögöttünk. Most már csak magunkban kell bízni, no meg abban, hogy mások hibázzanak, s ezzel esélyt adjanak nekünk."

Ferguson elmondta, a Fulham ellen remeklő Giggs térdsérülése miatt maradt ki, Beckhamet pedig taktikai okokból hagyta ki - csak csere volt az utolsó néhány percre -, de mondandójából az igazság is kiderült: "David jól játszott vasárnap, de mit mondjak annak a játékosnak, aki már huzamosabb ideje remekel a középpályán? Mondjam azt Nicky Buttnak, hogy remek voltál öreg, de kimaradsz? David nagyszerű játékos, de egyelőre várnia kell."

Nemcsak a középpályán, de a csatársorban is nehéz beférni a Manchesterbe. Andy Cole ugyan a Blackburnhöz igazolt, de pótlására az olasz Paolo Di Canio érkezhet. A West Ham United 33 éves támadója két évre 3,5 millió fontért (közel 1,4 milliárd forint) írna alá, heti fizetésnek is szép summát, potom 30 ezer fontot kér - drágállják az Old Traffordon. A MU másik kiszemeltje az uruguayi Diego Forlan, az Independiente 23 éves támadója. Az ő ára csekély 6 millió font lenne.