Vágólapra másolva!
Újra megizzadt, de újra nyert a címvédő az olasz bajnokságban. A Serie A 17.  - "őszi" utolsó - fordulójában az AS Roma Totti szenzációs góljával ha nehezen is, de hazai pályán csak legyűrte a Torinót, így őrzi időtlen idők óta tartó veretlenségét, élre állt, az Inter csak ikszelt a Lazióval.

A Roma csak annyit adott ki magából, amennyi feltétlenül elegendő volt a győzelemhez, a szerény képességű vendégek azonban majdnem pontot raboltak - a Farkasokat az eltiltott Antoniolit pótló Pelizzoli mentette meg egy hatalmas bravúrral a hajrában. Totti gólját sokáig fogják mutogatni világszerte, az ASR fantasistája Candela átadása után szédületes cselsorozattal küldte jobbra-balra a védőket, majd hanyagul helyezett a hálóba. A címvédő az "őszi" szezont egyetlen zakóval zárta, Tommasiék még a 3. körben a Piacenza vendégeként szenvedtek vereséget. Azóta ugye nem, ráadásul gólt sem mostanában kaptak, miközben hozták a Chievo és a Milan elleni rangadót is. Még valami: az Olimpicóba hagyományosan bukni járnak a riválisok, a 2000/2001-es szezonban, illetve a most zárt etapban saját közönsége előtt egyszer sem kapitulált a Capello-csapat.

A Ronaldót nélkülöző Inter nem bírt a Lazióval, Kallontól csak egy kapufára tellett, Vieritől meg helyzetekre, gólra nem, "odaát" Nesta megsérült.

Bergamóban nyert a Chievo, az Atalanta még 1-0-ra vezetett, Cossato találata döntött - a veronai - egyre nagyobb - kiscsapat szépen tartja magát a képzeletbeli dobogón.

A Juventus már az első félidőben elintézte-elrendezte hazai, Udinese elleni meccsét, sorrendben Zambrotta, Nedved és Davids volt eredményes - a 3-0-s sikerrel nem szakadnak le a Zebrák. Buffon a 6. percben megfogta az amúgy Torinóban vágyott Muzzi büntetőjét.

Fordulatos, gólgazdag lett a forduló "kiesési rangadója": a Venezia vendégeként 4-3-ra győzött, s menekül a Parma, Di Vaio hármat rúgott, az utolsót a ráadásban - azután, hogy Maniero a 89. percben egyenlített, s hogy Cannavarót rögtön a második félidő elején kiállították... Maniero 10, Di Vaio 12 gólnál tart, utóbbi ezzel befogta Hübnert (Piacenza).

Roby Baggio nélkül nem megy a Bresciának, ezúttal a Bolognától kapott ki; majd' másodosztályban a Fior, amelyet most a Perugia intézett el, Firenzében; Verona városa a Chievo mellett a Hellas három pontjának is örülhet, Zanchi találatára nem volt válasza a Piacenzának, még Hübnernek sem.

Serie A, 17. forduló:
AS Roma - Torino 1-0 (1-0)
gól:
Totti (24.)

Atalanta - Chievo 1-2 (1-0)
gól:
Berretta (5.), illetve Marazzina (60.), Cossato (76.)

Bologna - Brescia 2-1 (2-1)
gól:
Petruzzi (8., öngól), Nervo 31, illetve Toni (43.)

Fiorentina - Perugia 1-3 (1-1)
gól:
Adani (8.), illetve Vryzas (32.), Di Loreto (59.), Grosso (75.)
kiállítva: Tedesco (Perugia, 69.)

Juventus - Udinese 3-0 (3-0)
gól:
Zambrotta (15.), Nedved (26.), Davids (41.)

Venezia - Parma 3-4 (2-3)
gól:
Bettarini (15.), Maniero (45., 11-esből, 89.), illetve Di Vaio (19., 24., 90.), Bonazzoli (37.)
kiállítva: Cannavaro (Parma, 51.)

Verona - Piacenza 1-0 (0-0)
gól:
Zanchi (73.)
kiállítva: Matuzalem (Piacenza, 77.)

Internazionale - Lazio 0-0

A 18. forduló programja (január 13., vasárnap):
Milan - Brescia
Roma - Verona
Atalanta - Bologna
Chievo - Fiorentina
Parma - Lecce
Perugia - Internazionale
Piacenza - Lazio
Torino - Udinese
Venezia - Udinese

Ajánlat: