Vágólapra másolva!
A Bild információi szerint 25 ezer eurós büntetés vár Giovane Elberre, mert nem érkezett meg klubja, a Bayern München első edzésére.

Ottmar Hitzfeld edzőnek nemcsak Elberrel volt baja, hiszen Pizarro sem tette idejében tiszteletét. Ő ugyan azóta megérkezett, de Elber vasárnap csak telefonon hívta fel Hitzfeldet.

Az edző már korábban jelezte, büntetés vár hiányzó játékosaira, mert semmilyen indokot nem fogad el. Nos, Pizarro arra hivatkozott, hogy kislánya nem kapott idejében vízumot, és sem Hitzfeldet, sem Uli Hoenesst nem érte el telefonon. Elber elérte Hitzfeldet, csak a tréner nem tartja elfogadhatónak a csatár érvelését. A brazil ugyanis apja operációjára hivatkozott. Mielőtt azt hinnénk, hogy Hitzfeld kérges szívű, gyorsan tegyük hozzá, Elber nem először késik, többszörös visszaeső ebben a tekintetben.

"Nem fogadhatom el a magyarázatát. Sem a csapatot, sem engem nem respektált, ezért valószínűleg megbüntetem" - mondta Hitzfeld. A Bild értesülése szerint Elber 25 ezer euróval lesz szegényebb.

Korábban:

Thury Gábor