Vágólapra másolva!
A Rókák együttese meglehetősen reménytelen helyzetben van a Premier League-ben, hiszen az utolsó helyet foglalja el a bajnokságban, nem csoda, hogy játékosainak többsége távozni szeretne. A török válogatott középpályás, Izzet például már október óta átadólistán van, és klubja tegnap elfogadta a Middlesbrough ajánlatát, így a focista hamarosan csapatot cserélhet.

Izzet ugyan Londonban született 1974. október 31-én, de édesapja ciprusi török volt, ennek köszönhető az Angliában kissé szokatlan hangzású keresztneve: Mustapha. Ezt a nevet azonban már gyermekkorában is csak becézett alakjában, Muzzyként használta. Pályafutását a Chelsea-ben kezdte, és már 1993-ban is ott kopogtatott a londoni csapat felnőttgárdájának kapuján, ám két év alatt egyetlenegyszer sem léphetett pályára a Stamford Bridge-en.

Az 1995-96-os szezonban kölcsönadták a Leicester Citynek, amelyben kilenc meccsen szerepelt és egy gólt szerzett. Teljesítményével sikerült meggyőznie a Rókák vezetőségét, és a klub a következő idényre megvásárolta a középpályást. Ez jó vételnek bizonyult, hiszen Izzet azóta is kulcsembere Martin O'Neill gárdájának, évről évre jobb teljesítményt nyújt. Első szezonjában három gólt szerzett, és ezt azóta bajnokságonként egy góllal megfejelte.

Az angol szurkolók és egy idő múltán a sportújságírók is szinte bekövetelték a válogatottba, amely éppen Izzet posztján, az irányító szerepkörben gyenge, de sem Hoddle, sem pedig Keegan nem küldött meghívót Izzetnek. A törökök viszont már 1998-ban szerették volna válogatottjukban látni a középpályást, azonban akkor még csak úgy játszhatott volna a félholdasoknál, ha előbb fél évre bevonul katonának a török hadseregbe. Ez természetesen nem tetszett Izzetnek, aki visszautasította a felkérést. A későbbi ajánlatban azonban a katonaság már nem szerepelt, és a játékos igent mondott.

Meghívót is kapott a 2000-es Európa-bajnokságra, ahol két meccsen szerepelt a török nemzeti tizenegyben, azonban azóta csak elvétve szerepelt a gárdában. Ez részben annak is köszönhető, hogy a Leicesternek nem nagyon megy az utóbbi időben, a gárda jelenleg kieső helyen áll. Izzet a szezon előtt kifejtette, hogy szeretne egy nívósabb csapatba igazolni, és átadólistára is került, ám a Rókák eddig egyetlen egyesület ajánlatát sem fogadták el. A Middlesbrough-val végre meg tudtak egyezni, így már csak a focistán múlik, hogy elhagyja-e a Leicestert.

Ajánlat: