Vágólapra másolva!
Az angol bajnokságban a Profi Labdarúgók Szövetsége (PFA) minden évben megszavaztatja tagjait arról, hogy szerintük ki volt az idény legjobb játékosa. A díj hatalmas elismerést jelent a szigetországban, és tavaly hosszú évek után végre ismét egy angol futballista kapta meg Teddy Sheringham személyében. Nos, az idén kicsi a valószínűsége annak, hogy a trófea angol focistához kerül, hiszen kihirdették a hat jelölt névsorát, és közöttük egyedül David Beckham nem idegenlégiós.

A PFA tagjainak körülbelül egy hónappal ezelőtt kellett leadniuk a szavazatokat, és a szervezet most annak a hat játékosnak a nevét hirdette ki, akik közül a végső győztes ki fog kerülni. Mivel a szavazás már lezárult, így az Arsenal francia középpályásának, Robert Piresnek is van esélye a díjra, annak ellenére, hogy ő ebben a szezonban már nem léphet pályára súlyos térdsérülése miatt, igaz, arról sem lehet szó, hogy valamiféle "részvétből" kapná meg a trófeát.

Igaz, erre nem is nagyon van szüksége, sokak szerint ugyanis ő az egyik legnagyobb esélyes, hiszen az egész szezon során kiválóan futballozott. Ő adta a legtöbb gólpasszt a Premier League-ben, és emellett kilenc gólt is szerzett, amelyek közül nem egy pontot vagy pontokat ért az Ágyúsoknak. A hat jelölt között ott van csapattársa, az ugyancsak francia Thierry Henry is, aki 33 forduló után vezeti a góllövőlistát, mégpedig 22 góllal. A gólkirályi címért folytatott versenyben Henry két legnagyobb vetélytársa a Chelsea-ben szereplő Jimmy Floyd Hasselbaink és a manchesteri Ruud van Nistelrooy: mindkét holland gólvágó 21 találatnál tart, és mindketten ott vannak az év játékosa-díj jelöltjei között. A listát két további Manchester-játékos egészíti ki: Roy Keane és David Beckham. Érdekesség, hogy a jelöltek között egyetlen liverpooli futballista sincsen, pedig a Vörösök versenyben vannak a bajnoki címért.

A PFA egyébként a legjobb ifjúsági korú futballistának is ad egy díjat, és itt az angolok már sokkal jobban állnak, hiszen a hat jelölt között öten Angliát képviselik, és a hatodik is brit játékos. A Newcastle United walesi csatára, Craig Bellamy mellett a Bolton csatára, Michael Ricketts, a Liverpool középpályása, Steven Gerrard, a Chelsea védője, John Terry, a Tottenham hátvédje, Ledley King és az Aston Villa támadója, Darius Vassell kaphatja meg a trófeát. A győzelemre talán a két utóbbi futballista a legesélyesebb, bár Gerrardot sem lehet kifelejteni.

Korábban:

Owené az Aranylabda