Vágólapra másolva!
Az angliai Hivatásos Labdarúgók Szövetsége Ruud van Nistelrooyt, a Manchester United holland válogatott támadóját választotta az idei szezon legjobbjának. A holland csatár az összes mérkőzést figyelembe véve az idei szezonban 33 gólt szerzett.

Sorozatban második alkalommal nyerte el manchesteri játékos a Hivatásos Labdarúgók Szövetsége (PFA) által felajánlott díjat, amelyet a liga futballistáinak szavazatai alapján idén Ruud van Nistelrooy kapott meg. Teddy Sheringham tavalyi sikerét követően a holland játékos azzal érdemelte ki a megtisztelő év játékosa címet, hogy a United színeiben a szezon során 33 gólt ért el. Mögötte az Arsenal két játékosa, Thierry Henry és Robert Pires végzett a második, illetve a harmadik helyen.

"Ez a legpompásabb pillanat karrieremben, hiszen Európa legjobb bajnokságában a játékosok választottak ki erre a büszke címre. A Manchester Unitedben szerepelni fantasztikus érzés, főleg, hogy sérülésem alatt kétségek gyötörtek, egyáltalán játszhatok-e még valaha" - nyilatkozta Van Nistelrooy, aki az éved során megdöntött egy rekordot is azzal, hogy a MU színeiben sorozatban nyolc Premiership-mérkőzésen is betalált a kapuba. Azt azonban nem hiszi, hogy megdöntheti Denis Law klubcsúcsát. A kiváló csatár az 1963-64-es szezonban 40 mérkőzésen 46 gólt szerzett. "Sokat hallottam Denisről, és sok videót is láttam róla. Sohasem találkoztam vele személyesen, de nagy vágyam, hogy sikerüljön. Nem hiszem, a rekordját valaha is megdönti valaki" - mondta a holland csatár, aki a díjat vasárnap a londoni Grosvenor House Hotelben a Liverpool szakvezetőjétől, Gerard Houllier-től veszi majd át.

A PFA megválasztotta az esztendő legjobb fiatal labdarúgóját is, ez a cím a Newcastle támadójáé, Craig Bellamyé lett, aki Michael Rickettset (Bolton) és Steven Gerrardot (Liverpool) előzte meg.

Pincési László

Ajánlat: