Vágólapra másolva!
Hétfőn este, 63 éves korában elhunyt Valerij Lobanovszkij, a Dinamo Kijev labdarúgócsapatának világhírű vezetőedzője.

Az ukrán trénert a múlt keddi, Metalurg elleni bajnoki mérkőzés után szívpanaszokkal szállították az egyik zaporizsjai klinikára. A kivizsgálás során megállapították: agyvérzést kapott.

Szombaton műtéten esett át, s úgy tűnt, hogy állapota stabilizálódik. Hétfőn azonban váratlanul rosszabbodott a helyzete, és már nem tudtak rajta segíteni.

A Dinamo Kijevben futballozik a volt debreceni, s magyar válogatott jobbhátvéd, Bodnár László.

A sikeredző életútja

Valerij Lobanovszkij, a Szovjetunió és Ukrajna érdemes labdarúgóedzője, 1939. január 6-án született Kijevben. A Dinamo játékosa volt 1958 és 1964 között, majd 1965-1966-ban az odesszai Csernomorec, valamint 1967-68-ban a donyecki Sahtyor csapatában futballozott. A szovjet bajnokságokon 258 mérkőzésen 71 gólt lőtt. 1961-ben bajnok, 1960-ban ezüstérmes, 1964-ben kupagyőztes. A válogatottban kétszer, az olimpiai csapatban hétszer lépett pályára és összesen egy gólt szerzett.

Edzőként a dnyepropetrovszki Dnyepr (1969-73), majd 1974-1982 és 1984-1990 között, valamint 1996-tól a Dinamo Kijevet irányította. Vezetése alatt a gárda nyolc alkalommal szovjet bajnokságot (1974, 1975, 1977, 1980, 1981, 1985, 1986, 1990), hatszor pedig kupát nyert, 1975-ben és 1986-ban KEK-, 1975-ben az európai Szuperkupa-győzelemig vezette az együttest, amely aztán öt ukrán bajnokságot és három kupasikert mondhatott magáénak.

Három ciklus alatt (1975-1976, 1982-1983, 1986-1990) irányította a szovjet válogatottat, majd az Egyesült Arab Emírségek (1990-93), Kuvait (1994-96), 2000-2001-ben pedig az Ukrajna nemzeti csapatának szövetségi kapitánya volt. Vezetése alatt a szovjet válogatott 1976-ban olimpiai bronz- és 1988-ban Európa-bajnoki ezüstérmes lett.

Korábban: